Az étterem néhány utcával a
bevásárlóközpont mögött volt, egy kissé eldugottabb környéken. Miután bementünk
és körbenéztünk, egyből a sarokban magányosan álló kis asztal felé vettük az
irányt, bár több üres asztal is volt. Sőt, azt hiszem, a miénken kívül csak
három vagy négy asztal volt foglalt. Eléggé meghitt hely volt, a különleges
hangulata miatt rögtön elnyerte a tetszésemet. Halvány, szinte pislákoló fény,
bézs színű falak… A modern berendezés ellenére nagyon romantikus volt.
- Emlékszel még az étteremre,
ahol voltunk? Imádtam. Fogalmam sincs, honnan tudtad, hogy pont egy ilyen
helyre vágyom. Nagyon egy hullámhosszon voltunk aznap este. Órákig csak
beszélgettünk, mindenféléről, és ahogyan szépen lassan kezdtelek megismerni,
azt hiszem, egyre jobban beléd szerettem. – mondom halkan, szinte suttogva,
mire Harry elmosolyodik.
A vacsora után lassan sétáltunk vissza a
belváros felé. Azt hiszem, egyikünknek sem volt elég az idő, amit együtt
töltöttünk aznap este, pedig kimondottan hosszú randi volt. Hogy még egy kicsit
meghosszabbítsuk az estét, Harry hazakísért, majd az épület aljánál még
beszélgettünk néhány percig.
- Eleanor figyelmeztetett,
hogy van egy olyan szokásod, hogy már az első randin csókkal búcsúzol el a
lánytól. Kíváncsi voltam, hogy tényleg így van-e. – felnevetek. A nosztalgiázás
szinte azt is elfeledtette velem, hogy miért vagyunk itt. De nem bánom.
Legalább ebben a pár percben hadd legyek boldog, amíg a boldog emlékeket idézem
fel… – Még az étteremben észrevettem, hogy egyfolytában a számat bámulod,
miközben beszélek. Ezt nagyon aranyos dolognak tartottam. Éppen valamit
magyaráztam, amikor feltűnt, hogy egy kissé elcsendesedtél. Mikor abbahagytam a
beszédet, a számról a szememre emelted a tekinteted. Furcsa volt a pillantásod.
Annyira mélyen néztél a szemembe, hogy úgy éreztem, mintha a tekintetünkön
keresztül összeolvadnánk. Azt hiszem, az volt az a pillanat, amikor ez a nagyon
erős kapocs kialakult közöttünk. Akkor csókoltál meg először… Csodálatos volt.
Az egyik legszebb emlékeim közé tartozik. – sóhajtok. Majd pár másodperc múlva
folytatom: – Bár volt egy nem túl jó megérzésem aznap este. A lelkem mélyén egy
kis hang azt súgta, hogy nem lesz ennek jó vége. Túl jól éreztem magam, végre
boldog voltam. Mintha már előre tudtam volna, hogy nem tarthat sokáig… de mivel
még nagyon új volt számomra ez a dolog, amit irántad éreztem, nem törődtem a
vészjósló gondolataimmal, háttérbe szorítottam őket. Meg akartam tudni, hogy mi
ez az érzés. Még soha nem éreztem ilyet senki iránt. Furcsa hatással voltál
rám. Kockáztatni akartam, kíváncsi voltam, ezért úgy döntöttem, hagyom
kibontakozni. Hát… Hiba volt. De egyáltalán nem bántam meg. Egy percig sem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése