Második rész - Kilencedik fejezet

Follow my blog with Bloglovin

 

-  Annyira szép! – suttogom halkan, miközben Harry átölel. Szorosan bújok hozzá, egy kissé kómásan a felkelő nap erős sugarait visszatükröző tengert bámulva. Pár másodperc múlva nevetés töri meg a Santa Monica-i tengerpart csendes reggeli hangulatát. Elmosolyodok az ismerős hangok hallatára, de a gyomrom valamiért összeszorul. Tudom, hogy valamiért szomorúnak kellene lennem most, de egyszerűen nem jut eszembe, hogy miért. Hátranézek. Louis és Eleanor közeledik felénk, egy-egy Starbucks kávéval a kezükben. Boldognak látszanak. Louis le sem tudja venni Eleanorról a szemét, látom a pillantásán, hogy mennyire szereti. Nem sokkal később Niall ér ide hozzánk, egyik kezével a telefonját nyomkodja, és még egy kicsit morcos, amiért akaratán kívül kirángatták az ágyból ilyen korai időpontban. A telefonjára nézek. Hirtelen erős késztetést érzek arra, hogy kiüssem a kezéből a kis készüléket, de nem teszem meg. Kezdek megijedni. Mik ezek a furcsa érzések, amik bennem kavarognak? És miért érzem úgy, minthogyha már jártunk volna itt?

Háttérbe szorítva a borús gondolataimat, végül csak arra koncentrálok, hogy kiélvezzem az időt, amit a barátaimmal tölthetek. Egész nap a tengerparton szórakozunk, napozunk, úszunk. Louis délután Eleanort tanítja meg szörfözni, úgy, hogy ketten állnak egy deszkán, próbálva egyensúlyozni. Bár alig sikerül néhány másodpercig megtartaniuk magukat a szörfdeszkán, nagyon sokat nevetnek és láthatólag jól érzik magukat. Közben én és Harry a parton fekszünk, egymás mellett. Közelebb húzódok hozzá, és a mellkasára helyezve a fejemet, hagyom, hogy átöleljen. A hajamat kezdi simogatni, mire én lehunyom a szemem…

Bár még mindig Harry ölelését érzem magam körül, a környezetem hirtelen megváltozik. Amikor kinyitom a szemem, a turnébusz kis alvóhelyeinek egyikében találom magam, és mikor felnézek, Harry nagy zöld szemeit látom magam előtt, fürkésző pillantással. Az első pillanatban boldognak érzem magam, olyan valóságosnak tűnt az álmom, de amint eszembe jut a valós helyzet, a szívem összefacsarodik.

-  Hé, minden rendben? – kérdezi Harry, miközben megsimítja a hajamat.

-  Igen. Csak egy álom – sóhajtok, majd visszahajtom a fejem a legtökéletesebb párnára az egész világon, Harry mellkasára. A közelségétől újra biztonságban érzem magam, de még mindig rossz érzésem van az álom miatt.

-  El akarod mesélni? – kérdezi.

-  Igazából már tudod. Mert megtörtént, kábé egy hónapja, a tengerparton. Az utolsó alkalom, hogy minden rendben volt Louis-val… - elakad a hangom. Harry megértően bólint.

-  Bárcsak ott lehetnénk megint, ugyanúgy.

-  Igen…

-  Jó reggelt álomszuszékok! – toppan be hirtelen Liam, látszólag teljesen frissen, velünk ellentétben. Sóhajtok egyet, Harry pedig egy unott grimasszal fejezi ki a nemtetszését. Hát igen, aki az egész éjszakát végigbeszélgeti, annak nehezebb reggel kikászálódni az ágyból.

-   Fél kilenc van, mindjárt New Orleans-be érünk! És süt a nap! – közli Liam, miközben elhúzza a picike ablak feletti függönyt a busz végében.

-  Ma napos időre számíthatunk az Egyesült Államok déli részén. Liam Payne időjárás jelentését hallhatták – jön egy nyűgös hang a felettünk lévő ágyról, majd Zayn lábai jelennek meg előttünk és utána maga Zayn is egy ugrással a földre érkezik. Elfojtok magamban egy nevetést. A szemben lévő ágyon Niall egy piros sapkában kómásan felpillant, majd a fal felé fordulva visszaesik a feje a párnára.

-  Valahogy így indult az a bizonyos nap… Már éppen kezdett volna újra a megszokott rendbe kerülni az életem, de miért is lehetett volna néhány nyugodt napom, vagy esetleg hetem? Naiv voltam, ha azt hittem, a sors nem szól közbe hamarosan egy újabb fordulattal…

Második rész - Nyolcadik fejezet

Sziasztok!
Sajnálom, hogy elég régóta nem hoztam új részt, eléggé lefoglal a tanulás mostanában, és semmi időm nem maradt az írásra sajnos, de igyekszem továbbra is folytatni a történetet! Másrészt azt hiszem, idő kell nekem hozzá, hogy kitaláljam, mit is szeretnék írni és hogyan alakítsam a történetet. Remélem megértitek :) Azt viszont megígérhetem, hogy ha túl leszek a szóbeli érettségin, a nyár további részében gyakrabban hozom majd a részeket, és még több izgalmas részt is belecsempészek majd :)
Jó olvasást az új részhez, remélem tetszeni fog! :)
xx
P.

Egy rövid pihenő után a hotelban, már indulunk is a houston-i arénába, ahol a srácok ma esti koncertje lesz megtartva. Mikor odaérünk, már rengeteg rajongó áll a bejárat előtt, pedig még csak délután öt óra van. Amint kiszállunk a buszból, felteszem a nagy, fekete napszemüvegemet, bár tudom, hogy úgysem ér semmit, az emberek úgyis tudják, hogy ki vagyok. Egy kissé félve pillantok a tömeg felé, görcsbe rándul a gyomrom, már várom hogy kiabálni kezdjenek felém mindenféle goromba és tapintatlan dolgokat. De ekkor Harry hirtelen megfogja a kezemet, és bátorítóan rám mosolyog. Úgy tűnik, most ő lett az erősebb kettőnk közül.

Mikor elhaladunk a rajongócsapatok előtt, tényleg kiáltozni kezdenek nekünk, de korántsem annyian, mint amennyit vártam. Harry rájuk sem nézve az ép karjával átöleli a vállamat, és így vonulunk be az arénába. Gondolatban elképzelem, ahogyan Harry az ölelésével egy hangszigetelő védőpajzsot hoz létre körénk, amiről lepattan az összes negatív vélemény, és visszacsapódik arra az emberre, aki kimondta.

Amikor belépünk a nézőtérre, még a szám is tátva marad. Az egyik legnagyobb arénában vagyunk, amit valaha láttam. Bár, én a srácok koncertjein rendre elcsodálkoztam azon, hogy milyen hatalmas közönség előtt játszanak. Arra gondolok, mennyire felfoghatatlan az, ami Harryvel és a srácokkal történik. Szerintem ők maguk sincsenek tisztában azzal, hogy milyen nagy dolog ez, amit csinálnak. Világméretű. Ki tudja, hány országban mennyi millió lány vágyik arra, hogy eljusson egy ilyen koncertre. Büszke vagyok Harryre, és a többiekre is, amiért mindent megtesznek a rajongóikért, és hogy boldoggá tegyék őket, bár tudom, hogy mindegyikük titkon vágyik legalább egy kicsit a normális életre.

A gondolataim felszíne alá merülve időközben még arról is elfeledkezek, hogy Harry és Louis között továbbra sincs minden rendben. A hangpróba közben feszülten mászkálnak a színpadon, ügyelve arra, hogy véletlenül se kerüljenek egymás közelébe. Niall pedig még mindig kissé feszélyezve érzi magát miattuk. Zavarja őket a helyzet, ez látszik rajtuk, és hallatszik is a hangjukon. Eszembe jut, hogy régen mennyivel vidámabbak voltak a próbák – amikor végig hülyéskedtek, és egymáson nevettek. Rossz érzés látni, hogy ma már egymásra sem néznek. Ez miatt az összhang, ami eddig összetartotta a bandát, egyszerűen úgy tűnik, hogy megszűnt…

A rövid próba után a srácok az öltözőbe mennek készülődni, a rajongókat pedig lassan elkezdik beengedni a nézőtérre.

-  Izgulsz? – kérdezem Harrytől mosolyogva, miközben az öltöző ajtajának támaszkodva nézem, ahogyan a hajával bíbelődik.

-  Egy kicsit – válaszol, majd megfordul, és odalépve hozzám, megfogja a kezemet. – Itt leszel végig? – kérdezi egy kissé félő csillogással a tekintetében.

-  Persze.

-  Akkor jó – mosolyog rám azzal a bizonyos féloldalas mosolyával, amit imádok. – Az első sor elé beengednek majd titeket Danielle-el.

-  Azt hittem, csak a VIP részbe mehetünk, ami ott van középen – mondom egy kicsit meglepődve.

-  Én azt szeretném, ha ott lennél elöl. – mondja egyszerűen.

-  Rendben. Ott leszek – mosolygok rá, majd Harry lassan megcsókol. Ezután a fiúknak menniük is kell, én pedig elindulok megkeresni Danielle-t, majd a színpad elé megyünk. Tudom, hogy Harry azért akarja, hogy elöl legyek, hogy lásson, és a jelenlétem valamennyire megnyugtassa, miközben a színpadon az emberek előtt úgy kell tennie, mintha nem lenne semmi baja Louis-val. Direkt nem hoztam szóba Louis-t az öltözőben, mert nem akartam, hogy Harry még jobban ideges legyen. Úgy érzem, eleget beszéltünk már erről a témáról, és nem szabad erőltetnem többé. Csakis kettejükön múlik, hogy mikor lesz újra a régi a barátságuk, nekik kell ezt megoldaniuk egymás között. Én csak annyit tehetek, hogy Harry mellett állok, és támogatom a döntéseiben.

-  Minden rendben? – kérdezi Danielle aggódóan, mikor már a színpad előtt állunk, és várjuk, hogy elkezdődjön a koncert. A nézőtér időközben teljesen megtelt, és ahogy közeledett a fellépés kezdetének a perce, érezni lehetett, ahogy a feszültség és az izgalom nő a csarnokban, és a rengeteg rajongó tömege is egyre hangosabb lett.

-  Persze – válaszolom egy kissé hangosan, hogy Danielle hallja, amit mondok. – Csak félek egy kicsit, hogy látszódik-e majd a srácokon, hogy nincs minden rendben közöttük.

-  Louisra és Harryre gondolsz, ugye? – kérdezi, mire bólintok. – A múlt héten, az első koncerten, mióta Harry visszajött, nem volt a megszokott a hangulat… Látványosan kerülték egymást a színpadon, de pár nap alatt hozzászoktak a helyzethez. Los Angeles-ben már alig lehetett észrevenni a dolgot, legalábbis szerintem – vonja meg a vállát. – Azért remélem, hamarosan rendbe jön minden.

-  Én is - sóhajtottam. Több időnk nincs is beszélgetni, mert ekkor elindul a koncert előtti videó a hatalmas kivetítőkön…