Második rész - Kilencedik fejezet

Follow my blog with Bloglovin

 

-  Annyira szép! – suttogom halkan, miközben Harry átölel. Szorosan bújok hozzá, egy kissé kómásan a felkelő nap erős sugarait visszatükröző tengert bámulva. Pár másodperc múlva nevetés töri meg a Santa Monica-i tengerpart csendes reggeli hangulatát. Elmosolyodok az ismerős hangok hallatára, de a gyomrom valamiért összeszorul. Tudom, hogy valamiért szomorúnak kellene lennem most, de egyszerűen nem jut eszembe, hogy miért. Hátranézek. Louis és Eleanor közeledik felénk, egy-egy Starbucks kávéval a kezükben. Boldognak látszanak. Louis le sem tudja venni Eleanorról a szemét, látom a pillantásán, hogy mennyire szereti. Nem sokkal később Niall ér ide hozzánk, egyik kezével a telefonját nyomkodja, és még egy kicsit morcos, amiért akaratán kívül kirángatták az ágyból ilyen korai időpontban. A telefonjára nézek. Hirtelen erős késztetést érzek arra, hogy kiüssem a kezéből a kis készüléket, de nem teszem meg. Kezdek megijedni. Mik ezek a furcsa érzések, amik bennem kavarognak? És miért érzem úgy, minthogyha már jártunk volna itt?

Háttérbe szorítva a borús gondolataimat, végül csak arra koncentrálok, hogy kiélvezzem az időt, amit a barátaimmal tölthetek. Egész nap a tengerparton szórakozunk, napozunk, úszunk. Louis délután Eleanort tanítja meg szörfözni, úgy, hogy ketten állnak egy deszkán, próbálva egyensúlyozni. Bár alig sikerül néhány másodpercig megtartaniuk magukat a szörfdeszkán, nagyon sokat nevetnek és láthatólag jól érzik magukat. Közben én és Harry a parton fekszünk, egymás mellett. Közelebb húzódok hozzá, és a mellkasára helyezve a fejemet, hagyom, hogy átöleljen. A hajamat kezdi simogatni, mire én lehunyom a szemem…

Bár még mindig Harry ölelését érzem magam körül, a környezetem hirtelen megváltozik. Amikor kinyitom a szemem, a turnébusz kis alvóhelyeinek egyikében találom magam, és mikor felnézek, Harry nagy zöld szemeit látom magam előtt, fürkésző pillantással. Az első pillanatban boldognak érzem magam, olyan valóságosnak tűnt az álmom, de amint eszembe jut a valós helyzet, a szívem összefacsarodik.

-  Hé, minden rendben? – kérdezi Harry, miközben megsimítja a hajamat.

-  Igen. Csak egy álom – sóhajtok, majd visszahajtom a fejem a legtökéletesebb párnára az egész világon, Harry mellkasára. A közelségétől újra biztonságban érzem magam, de még mindig rossz érzésem van az álom miatt.

-  El akarod mesélni? – kérdezi.

-  Igazából már tudod. Mert megtörtént, kábé egy hónapja, a tengerparton. Az utolsó alkalom, hogy minden rendben volt Louis-val… - elakad a hangom. Harry megértően bólint.

-  Bárcsak ott lehetnénk megint, ugyanúgy.

-  Igen…

-  Jó reggelt álomszuszékok! – toppan be hirtelen Liam, látszólag teljesen frissen, velünk ellentétben. Sóhajtok egyet, Harry pedig egy unott grimasszal fejezi ki a nemtetszését. Hát igen, aki az egész éjszakát végigbeszélgeti, annak nehezebb reggel kikászálódni az ágyból.

-   Fél kilenc van, mindjárt New Orleans-be érünk! És süt a nap! – közli Liam, miközben elhúzza a picike ablak feletti függönyt a busz végében.

-  Ma napos időre számíthatunk az Egyesült Államok déli részén. Liam Payne időjárás jelentését hallhatták – jön egy nyűgös hang a felettünk lévő ágyról, majd Zayn lábai jelennek meg előttünk és utána maga Zayn is egy ugrással a földre érkezik. Elfojtok magamban egy nevetést. A szemben lévő ágyon Niall egy piros sapkában kómásan felpillant, majd a fal felé fordulva visszaesik a feje a párnára.

-  Valahogy így indult az a bizonyos nap… Már éppen kezdett volna újra a megszokott rendbe kerülni az életem, de miért is lehetett volna néhány nyugodt napom, vagy esetleg hetem? Naiv voltam, ha azt hittem, a sors nem szól közbe hamarosan egy újabb fordulattal…

Második rész - Nyolcadik fejezet

Sziasztok!
Sajnálom, hogy elég régóta nem hoztam új részt, eléggé lefoglal a tanulás mostanában, és semmi időm nem maradt az írásra sajnos, de igyekszem továbbra is folytatni a történetet! Másrészt azt hiszem, idő kell nekem hozzá, hogy kitaláljam, mit is szeretnék írni és hogyan alakítsam a történetet. Remélem megértitek :) Azt viszont megígérhetem, hogy ha túl leszek a szóbeli érettségin, a nyár további részében gyakrabban hozom majd a részeket, és még több izgalmas részt is belecsempészek majd :)
Jó olvasást az új részhez, remélem tetszeni fog! :)
xx
P.

Egy rövid pihenő után a hotelban, már indulunk is a houston-i arénába, ahol a srácok ma esti koncertje lesz megtartva. Mikor odaérünk, már rengeteg rajongó áll a bejárat előtt, pedig még csak délután öt óra van. Amint kiszállunk a buszból, felteszem a nagy, fekete napszemüvegemet, bár tudom, hogy úgysem ér semmit, az emberek úgyis tudják, hogy ki vagyok. Egy kissé félve pillantok a tömeg felé, görcsbe rándul a gyomrom, már várom hogy kiabálni kezdjenek felém mindenféle goromba és tapintatlan dolgokat. De ekkor Harry hirtelen megfogja a kezemet, és bátorítóan rám mosolyog. Úgy tűnik, most ő lett az erősebb kettőnk közül.

Mikor elhaladunk a rajongócsapatok előtt, tényleg kiáltozni kezdenek nekünk, de korántsem annyian, mint amennyit vártam. Harry rájuk sem nézve az ép karjával átöleli a vállamat, és így vonulunk be az arénába. Gondolatban elképzelem, ahogyan Harry az ölelésével egy hangszigetelő védőpajzsot hoz létre körénk, amiről lepattan az összes negatív vélemény, és visszacsapódik arra az emberre, aki kimondta.

Amikor belépünk a nézőtérre, még a szám is tátva marad. Az egyik legnagyobb arénában vagyunk, amit valaha láttam. Bár, én a srácok koncertjein rendre elcsodálkoztam azon, hogy milyen hatalmas közönség előtt játszanak. Arra gondolok, mennyire felfoghatatlan az, ami Harryvel és a srácokkal történik. Szerintem ők maguk sincsenek tisztában azzal, hogy milyen nagy dolog ez, amit csinálnak. Világméretű. Ki tudja, hány országban mennyi millió lány vágyik arra, hogy eljusson egy ilyen koncertre. Büszke vagyok Harryre, és a többiekre is, amiért mindent megtesznek a rajongóikért, és hogy boldoggá tegyék őket, bár tudom, hogy mindegyikük titkon vágyik legalább egy kicsit a normális életre.

A gondolataim felszíne alá merülve időközben még arról is elfeledkezek, hogy Harry és Louis között továbbra sincs minden rendben. A hangpróba közben feszülten mászkálnak a színpadon, ügyelve arra, hogy véletlenül se kerüljenek egymás közelébe. Niall pedig még mindig kissé feszélyezve érzi magát miattuk. Zavarja őket a helyzet, ez látszik rajtuk, és hallatszik is a hangjukon. Eszembe jut, hogy régen mennyivel vidámabbak voltak a próbák – amikor végig hülyéskedtek, és egymáson nevettek. Rossz érzés látni, hogy ma már egymásra sem néznek. Ez miatt az összhang, ami eddig összetartotta a bandát, egyszerűen úgy tűnik, hogy megszűnt…

A rövid próba után a srácok az öltözőbe mennek készülődni, a rajongókat pedig lassan elkezdik beengedni a nézőtérre.

-  Izgulsz? – kérdezem Harrytől mosolyogva, miközben az öltöző ajtajának támaszkodva nézem, ahogyan a hajával bíbelődik.

-  Egy kicsit – válaszol, majd megfordul, és odalépve hozzám, megfogja a kezemet. – Itt leszel végig? – kérdezi egy kissé félő csillogással a tekintetében.

-  Persze.

-  Akkor jó – mosolyog rám azzal a bizonyos féloldalas mosolyával, amit imádok. – Az első sor elé beengednek majd titeket Danielle-el.

-  Azt hittem, csak a VIP részbe mehetünk, ami ott van középen – mondom egy kicsit meglepődve.

-  Én azt szeretném, ha ott lennél elöl. – mondja egyszerűen.

-  Rendben. Ott leszek – mosolygok rá, majd Harry lassan megcsókol. Ezután a fiúknak menniük is kell, én pedig elindulok megkeresni Danielle-t, majd a színpad elé megyünk. Tudom, hogy Harry azért akarja, hogy elöl legyek, hogy lásson, és a jelenlétem valamennyire megnyugtassa, miközben a színpadon az emberek előtt úgy kell tennie, mintha nem lenne semmi baja Louis-val. Direkt nem hoztam szóba Louis-t az öltözőben, mert nem akartam, hogy Harry még jobban ideges legyen. Úgy érzem, eleget beszéltünk már erről a témáról, és nem szabad erőltetnem többé. Csakis kettejükön múlik, hogy mikor lesz újra a régi a barátságuk, nekik kell ezt megoldaniuk egymás között. Én csak annyit tehetek, hogy Harry mellett állok, és támogatom a döntéseiben.

-  Minden rendben? – kérdezi Danielle aggódóan, mikor már a színpad előtt állunk, és várjuk, hogy elkezdődjön a koncert. A nézőtér időközben teljesen megtelt, és ahogy közeledett a fellépés kezdetének a perce, érezni lehetett, ahogy a feszültség és az izgalom nő a csarnokban, és a rengeteg rajongó tömege is egyre hangosabb lett.

-  Persze – válaszolom egy kissé hangosan, hogy Danielle hallja, amit mondok. – Csak félek egy kicsit, hogy látszódik-e majd a srácokon, hogy nincs minden rendben közöttük.

-  Louisra és Harryre gondolsz, ugye? – kérdezi, mire bólintok. – A múlt héten, az első koncerten, mióta Harry visszajött, nem volt a megszokott a hangulat… Látványosan kerülték egymást a színpadon, de pár nap alatt hozzászoktak a helyzethez. Los Angeles-ben már alig lehetett észrevenni a dolgot, legalábbis szerintem – vonja meg a vállát. – Azért remélem, hamarosan rendbe jön minden.

-  Én is - sóhajtottam. Több időnk nincs is beszélgetni, mert ekkor elindul a koncert előtti videó a hatalmas kivetítőkön…

Második rész - Hetedik fejezet

           Amíg a hotel felé sétálunk, szépen kisüt a nap Houstonban. Nagyon boldog vagyok, amiért újra Harryvel lehetek, bár tudom, hogy biztosan nagyon elfoglalt lesz a koncertek miatt. De legalább itt lehetek, vele. Egy másodpercre sem engedem a kezét, miközben sétálunk.

-  Louisval hogy álltok? – kérdezem hirtelen, mert eszembe jut, hogy most már bármikor összefuthatunk vele, és tudni akarom, mire számítsak. – Veszekedtetek azóta? – Harry még a telefonban mesélte el, hogy amikor visszatért, kitört a balhé közte és Louis között. Azt hiszem, Louis Los Angeles-ben megpróbált bocsánatot kérni tőle ismét, de Harry csak felkapta rajta a vizet és Louist okolta mindenért ami történt, ő pedig visszatámadott azzal, hogy Harrynek nem kellett volna rögtön megcsalnia engem. Nagyon sajnáltam, hogy nem lehettem ott Harryvel hogy megnyugtassam, de remélem, hogy már nem is lesz rá szükség.

-  Nem. – feleli Harry, de abban a pillanatban megérzem rajta a feszültséget.

-  Mégis ideges vagy… - kezdem óvatosan.

-  Akárhányszor látom, eszembe jutnak azok a napok San Francisco-ban. – mondja halkan.

-  Előbb-utóbb meg kell bocsátanod neki. – tudom, hogy nem ezt akarja hallani, de én csak az igazat próbálom mondani neki. – Mi lesz így a bandával?

-  Soha nem leszek többé a barátja, Jasmine. – közli Harry, és én úgy döntök, nem erőltetem tovább a témát.

Időközben odaérünk a hotel elé, ami előtt egy nagy piros-fekete busz áll. Már messziről felismerem – a srácok turnébusza. Harryvel odasétálunk hozzá, és az ajtaja előtt megállunk.

-  Mindjárt jövök – mondja Harry, és elengedi a kezem. Rögtön hiányérzetem támad, pedig még ott áll mellettem. – Lehozom a táskám, csak egy perc. Maradj itt – nyom egy puszit az arcomra, majd felmegy a buszra, én pedig egyedül maradok. A busznak dőlve a nagy hotelt bámulom, aminek legalább húsz emelete van, mindegyiket egy fehér téglákkal kirakott rész választja el egymástól, a falak pedig szinte végig üvegből vannak, halvány függönyökkel eltakarva. Mindig is imádtam a nagy ablakokat, ezért a hotel is rögtön elnyeri a tetszésemet. Belülről biztos nagyon világos és modern, kíváncsi vagyok, milyen lehet a berendezése. Már alig várom hogy bemenjünk és Harry megmutassa a szobánkat. Mikor a szemem sarkából meglátom, ahogy valaki leugrik mellém a buszról, rögtön odafordulok.

-  Végre – sóhajtok vigyorogva, de amikor meglátom, hogy ki áll velem szemben, lehervad az arcomról a mosoly.

-  Szia. – köszön Louis. Az arcán nyoma sincs a korábbi megszokott huncutságának, a szemében komolyság tükröződik. Fehér pólót visel szürke melegítőnadrággal és Converse tornacipővel. Az állán egy kissé borostás, ami valamennyire felnőttessé teszi a megjelenését.

            -  Szia – köszönök vissza neki hűvösen. 
            -  Hogy vagy? – kérdezi hirtelen, én pedig egy pillanatig meglepődök, de aztán inkább sajnálatot érzek Louis iránt. Biztosan rossz érzés lehet, hogy a legjobb barátja mélységesen haragszik rá. Legszívesebben megbocsátanék neki, de még mindig bennem motoszkál a csalódás és egy kis harag is, amiért tudom, hogy ő indította el az egész lavinát San Francisco-ban. Félreértés ne essék, tudom, hogy Harry is ugyanolyan hibás volt, de ő teljesen más ember mint Louis, ezt jól tudom. Viszont Louis szintén megbánta amit tett, és most pedig próbál úgy tenni, mintha nem történt volna semmi. Reménykedik, hogy talán a mi barátságunk túlélte, de én sajnos nem így gondolom. Legalábbis amíg Harryvel nincs jóban, én sem szívesen beszélgetek vele. Tudom, hogy most nem is a kérdésére várja a választ, hanem arra, hogy vajon mit is érzek most vele kapcsolatban.

-  Louis, én… - kezdem, de közbeszól.

-  Tudom, tudom… - mondja csalódottan. Látom rajta, hogy erre számított. A földet kezdi bámulni. – Csak annyit akarok mondani, hogy én tényleg nagyon sajnálom, ami történt. Remélem, valamikor meg fogtok bocsátani mind a ketten. – mondja halkan, szomorú hangon, majd a szemembe néz egy pillanatig. Amíg én a szavakat keresem, Louis választ sem várva elindul a hotel bejárata felé. Kinyitom a számat, hogy utána kiáltsak, de nem jön ki egy hang sem belőlem.

Harry ekkor lép le a buszról, egy nagy táskával a kezében.

-  Itt vagyok. Minden rendben? – kérdezi aggódva, amikor meglátja az arckifejezésemet. – Mondott valamit? – válaszként megrázom a fejem. Harry nem kérdez többet, csak megfogja a kezem, majd mi is hotel felé indulunk.