Második rész - Hetedik fejezet

           Amíg a hotel felé sétálunk, szépen kisüt a nap Houstonban. Nagyon boldog vagyok, amiért újra Harryvel lehetek, bár tudom, hogy biztosan nagyon elfoglalt lesz a koncertek miatt. De legalább itt lehetek, vele. Egy másodpercre sem engedem a kezét, miközben sétálunk.

-  Louisval hogy álltok? – kérdezem hirtelen, mert eszembe jut, hogy most már bármikor összefuthatunk vele, és tudni akarom, mire számítsak. – Veszekedtetek azóta? – Harry még a telefonban mesélte el, hogy amikor visszatért, kitört a balhé közte és Louis között. Azt hiszem, Louis Los Angeles-ben megpróbált bocsánatot kérni tőle ismét, de Harry csak felkapta rajta a vizet és Louist okolta mindenért ami történt, ő pedig visszatámadott azzal, hogy Harrynek nem kellett volna rögtön megcsalnia engem. Nagyon sajnáltam, hogy nem lehettem ott Harryvel hogy megnyugtassam, de remélem, hogy már nem is lesz rá szükség.

-  Nem. – feleli Harry, de abban a pillanatban megérzem rajta a feszültséget.

-  Mégis ideges vagy… - kezdem óvatosan.

-  Akárhányszor látom, eszembe jutnak azok a napok San Francisco-ban. – mondja halkan.

-  Előbb-utóbb meg kell bocsátanod neki. – tudom, hogy nem ezt akarja hallani, de én csak az igazat próbálom mondani neki. – Mi lesz így a bandával?

-  Soha nem leszek többé a barátja, Jasmine. – közli Harry, és én úgy döntök, nem erőltetem tovább a témát.

Időközben odaérünk a hotel elé, ami előtt egy nagy piros-fekete busz áll. Már messziről felismerem – a srácok turnébusza. Harryvel odasétálunk hozzá, és az ajtaja előtt megállunk.

-  Mindjárt jövök – mondja Harry, és elengedi a kezem. Rögtön hiányérzetem támad, pedig még ott áll mellettem. – Lehozom a táskám, csak egy perc. Maradj itt – nyom egy puszit az arcomra, majd felmegy a buszra, én pedig egyedül maradok. A busznak dőlve a nagy hotelt bámulom, aminek legalább húsz emelete van, mindegyiket egy fehér téglákkal kirakott rész választja el egymástól, a falak pedig szinte végig üvegből vannak, halvány függönyökkel eltakarva. Mindig is imádtam a nagy ablakokat, ezért a hotel is rögtön elnyeri a tetszésemet. Belülről biztos nagyon világos és modern, kíváncsi vagyok, milyen lehet a berendezése. Már alig várom hogy bemenjünk és Harry megmutassa a szobánkat. Mikor a szemem sarkából meglátom, ahogy valaki leugrik mellém a buszról, rögtön odafordulok.

-  Végre – sóhajtok vigyorogva, de amikor meglátom, hogy ki áll velem szemben, lehervad az arcomról a mosoly.

-  Szia. – köszön Louis. Az arcán nyoma sincs a korábbi megszokott huncutságának, a szemében komolyság tükröződik. Fehér pólót visel szürke melegítőnadrággal és Converse tornacipővel. Az állán egy kissé borostás, ami valamennyire felnőttessé teszi a megjelenését.

            -  Szia – köszönök vissza neki hűvösen. 
            -  Hogy vagy? – kérdezi hirtelen, én pedig egy pillanatig meglepődök, de aztán inkább sajnálatot érzek Louis iránt. Biztosan rossz érzés lehet, hogy a legjobb barátja mélységesen haragszik rá. Legszívesebben megbocsátanék neki, de még mindig bennem motoszkál a csalódás és egy kis harag is, amiért tudom, hogy ő indította el az egész lavinát San Francisco-ban. Félreértés ne essék, tudom, hogy Harry is ugyanolyan hibás volt, de ő teljesen más ember mint Louis, ezt jól tudom. Viszont Louis szintén megbánta amit tett, és most pedig próbál úgy tenni, mintha nem történt volna semmi. Reménykedik, hogy talán a mi barátságunk túlélte, de én sajnos nem így gondolom. Legalábbis amíg Harryvel nincs jóban, én sem szívesen beszélgetek vele. Tudom, hogy most nem is a kérdésére várja a választ, hanem arra, hogy vajon mit is érzek most vele kapcsolatban.

-  Louis, én… - kezdem, de közbeszól.

-  Tudom, tudom… - mondja csalódottan. Látom rajta, hogy erre számított. A földet kezdi bámulni. – Csak annyit akarok mondani, hogy én tényleg nagyon sajnálom, ami történt. Remélem, valamikor meg fogtok bocsátani mind a ketten. – mondja halkan, szomorú hangon, majd a szemembe néz egy pillanatig. Amíg én a szavakat keresem, Louis választ sem várva elindul a hotel bejárata felé. Kinyitom a számat, hogy utána kiáltsak, de nem jön ki egy hang sem belőlem.

Harry ekkor lép le a buszról, egy nagy táskával a kezében.

-  Itt vagyok. Minden rendben? – kérdezi aggódva, amikor meglátja az arckifejezésemet. – Mondott valamit? – válaszként megrázom a fejem. Harry nem kérdez többet, csak megfogja a kezem, majd mi is hotel felé indulunk.