Elsö rész - Tizenhatodik fejezet

-   Igen, egy rajongó találta meg. Vissza kell kérnem! Most!

-   Jól van, de miért ilyen sürgős? – kérdezte Paul.

-   Mert engem fognak hibáztatni azért amit nem én csináltam! Illetve csak félig… - motyogta Niall.

-   Oké, hívok egy biztonsági őrt, és akkor odamehetsz. – egyezett bele Paul, mire Niall bólintott, megfordult, és a földet bámulva indult a lift felé, de én és Louis az útjában álltunk.

-   Most ezt miért kellett? – vontam kérdőre, csípőre tett kézzel.

-   Nem én voltam! – ellenkezett, de aztán sóhajtott egyet.  – Oké, én csináltam a képet. – A cipőjét bámulta. Zavarban volt.

-   Miért? – kérdezte Louis. – Azt hittem, a barátunk vagy!

-   Az is vagyok! De… Én csak… Nem tudom mi ütött belém!

-   Én tudom. – kezdtem halkan. – Féltékeny voltál. – közöltem.

-   Hogy mi? – szólt közbe Louis. – Miért lett volna az?

-   Nem úgy értem – feleltem. – Hanem, azért mert a bandából már mindenkinek van barátnője, csak neki nincs. És ezért volt féltékeny. Igazam van? – néztem Niall-re, aki bólintott.

-   Oké, lehet, hogy igazad van. De akkor sem én raktam fel a netre!

-   Akkor mégis ki? A telefonod magától feltöltötte? – kérdezte Louis.

-   Nem. Véletlenül a Starbucks-ban hagytam a telefonom, a pulton. Az egyik rajongó vitte el. Megnéztem a twitteren, a csaj aki feltöltötte, már reggel óta a hotel előtt van.

Louis sóhajtott. Közben pedig megérkezett Niall biztonsági őre, ezért ő elindult visszakérni a telefonját, ekkor viszont egy ismerős szürke sapka és nagy, fekete napszemüveg lépett be a hotel előcsarnokába.

-   Harry… - szólaltam meg halkan, mikor mellénk ért, de ő ránk sem nézett. Kikerült minket, majd beszállt a liftbe. Néztem, ahogy becsukódik mögötte az ajtó, aztán ott hagytam Louist, és a másik lift felé indultam.

Mikor felértem az emeletünkre, láttam, hogy a folyosón két nagy bőrönd áll, majd Eleanor jelent meg az egyik ajtóban, egy kisebb táskával a kezében. Rögtön elindultam felé, de amikor megláttam az arcát, haboztam.

-   Eleanor… - kezdtem.

-   Nem haragszom, Jasmine. Tudom, hogy nem a te hibád. – erőletett egy mosolyt az arcára. – Louis elmondta.

-   Akkor jó. Most hazamész?

-   Igen. – bólintott szomorúan. – Nagyon fogtok hiányozni.

-   Tudod, hogy szeret téged, ugye? – kérdeztem.

-   Igen. Én is szeretem. De… - ráncolta össze a szemöldökét.

-   Értem. – mondtam halkan. Persze hogy értettem. Eleanor volt a legjobb barátnőm, szavak nélkül is megértettük egymást. Odamentem hozzá, megöleltem, majd elköszöntünk és elindult a reptérre. Én pedig bementem a következő szobába.

-   Beszélhetünk? – kérdeztem, mikor beléptem az ajtón, de nem válaszolt. Harry az ágyon ült, és csak bámult ki a fejéből. Ismertem már ezt a nézését, és nagyon nem tetszett, hogy most miattam van ez. Leültem mellé az ágyra.

-   Oké, figyelj, én nem… - kezdtem, de abbahagytam, amikor rám nézett. Borzasztó volt a tekintete, áradt belőle az idegesség és a zaklatottság. Egy pillantással elhallgattatott.

Lassan felállt, majd az ajtó felé indult, de én utána szóltam.

-   Legalább hallgass meg! – kértem, mire megállt.

-   Mennem kell a hangpróbára. – hátra sem nézett, csak kiment az ajtón. Én pedig ott maradtam egyedül, és már nem sikerült visszatartanom a könnyeimet.

-   Ez fájt a legjobban. Hogy nem hallgattál meg. Reméltem, hogy meg tudjuk beszélni ezt az egészet, és hogy minden olyan lesz, mint azelőtt, de te még esélyt sem hagytál rá, hogy elmagyarázzam, hogy én csak téged szeretlek. Tudtam, hogy a hangpróbára csak később kell mennetek. Nagyon rosszul esett, hogy még hazudtál is.

-   Sajnálom! – néz a szemembe őszinte pillantással. – Dühös voltam. Nem álltam rá készen, hogy meghallgassalak. Én csak… féltem, hogy azt mondod, Louist szereted. Képzeld magad a helyembe…

-   Megtettem. Nem is egyszer. És megértem. Viszont amit aznap este tettél, azt nem bírom felfogni.