Elsö rész - Tizenegyedik fejezet

-   Annyira szép! – suttogtam. Harry elmosolyodott, majd átölelt.

-   Tényleg az – mondta. – De a homok már nem annyira szép a cipőmben.

Felnevettem. Hozzábújtam, és közben újra a tengert kezdtem bámulni. Egyszerűen imádtam nézni, ahogyan felkel a nap, főleg a tengerparton. Azok a gyönyörű színek, a tenger hullámzása, a sós levegő… Maga a hangulat egyszerűen magával ragadott. De azt hiszem, az volt a legjobb az egészben, hogy nem voltam egyedül. Azzal a sráccal voltam ott, akit szeretek. Szívesen megállítottam volna az időt, hogy örökre boldog lehessek. Tudtam, hogy nem tarthat a végtelenségig a felhőtlen boldogság, előbb-utóbb a sors közbeszól… Ilyen és ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejemben össze-vissza, és ez egy kicsit beárnyékolta a kedvemet. Mintha megéreztem volna... De próbáltam elterelni a figyelmemet, és boldog lenni ott, abban a percben. Harry fürkésző pillantása szakított ki a gondolataimból.

-   Minden oké? – kérdezte, és a szemembe nézett. Aggódást láttam a tekintetében. – Min agyalsz ennyire?

-   Semmin. Tényleg. Nem fontos. – feleltem halkan, majd a nyaka köré fontam a karjaimat és megcsókoltam.

Pár másodperc múlva halk nevetés hangzott fel a hátunk mögött nem messze. Mosolyra húzódott a szám az ismerős hangok hallatára.

-   Helóóó – ért oda hozzánk Louis és Eleanor, egy-egy Starbucks kávéval a kezükben. Pár lépéssel utánuk Niall is megérkezett, a telefonját nyomkodva.

-   A többiek? – kérdezte Harry.

- Jönnek ők is nemsokára. Niallt sikerült csak elráncigálnom. Pedig már mindenkit felkeltettem, de borzasztóan lusták! – panaszkodott Louis.

-   Mintha te nem lennél az. – szólt közbe Niall kómás fejjel, fel sem nézve a telefonjából.

-   Egyébként látnotok kellett volna, Lou sorban minden hotelszobába berontott és nekiállt énekelni meg ugrálni az ágyon. – nevetett Eleanor.

-   Annyira jól éreztük magunkat aznap! Legalábbis az elején. Talán ez volt az egyik utolsó alkalom, hogy így együtt töltöttük az időt, mielőtt… Hát, tudod. Te, Louis, Eleanor, Niall… Akkor még el sem tudtam volna képzelni, hogy milyen helyzet alakulhat ki pár napon belül. – Harry feltűnően csöndben van, csak néz ki a fejéből, de tudom, hogy figyel rám. Biztosan arra gondol, hogy már tényleg nem halogathatjuk tovább, előbb utóbb meg kell beszélnünk mindent. Egyszer el kell érnünk a történet végéhez, ami miatt egyáltalán itt vagyunk.

        - Naaa, Harry, gyere már! – kérleltem, már szinte fél lábbal a vízben állva. Egyik kezemmel egy szörfdeszkát tartottam az oldalamon, ami elég nehéz volt, úgyhogy bármelyik pillanatban leejthettem volna. Harry viszont csak vigyorogva állt a parton, és a fejét rázta. Göndör hajfürtjei csak úgy csapkodták az arcát.

-   Tudom, hogy igazából csak félsz, hogy vizes lesz a hajad! – nevettem, de Harrynek lehervadt a mosoly az arcáról. Hát igen, a hajára nagyon érzékeny, és ezt tudtam. De nem volt más választásom, ha azt akartam, hogy ő is bejöjjön velünk a vízbe.

Hirtelen elkezdett rohanni felém, én pedig felsikítottam. Még annyi időm sem volt, hogy reagálhassak, de már a karjaiban éreztem magam, a szörfdeszka kiesett a kezemből, és pár pillanat múlva már a nyakig érő vízben találtam magam, Harry ismét vigyorgó fejével szemben. Hitetlenkedve nevettem rá, és bosszúból elkezdtem lefröcskölni a haját, ő pedig hagyta, hogy göndör tincsei egyre vizesebben tapadjanak az arcára. Mikor abbahagytam, Harry közelebb jött hozzám. Nagyon közel. A szívem egyre hevesebben dobogott. Lassan megcsókolt, majd a homlokát az enyémnek támasztotta, nekem pedig egy nagy őszinte és boldog mosoly húzódott az arcomra.  Éreztem a nyelvemen a borzasztóan sós tengervizet, de nem érdekelt.  Életemben nem voltam még ennél boldogabb.

        - Próbáld megtartani az egyensúlyt! – kiáltotta Liam, aki néhány méterrel arrébb szintén a szörfdeszkáján próbált megállni. Egész jól ment neki. Legalábbis jobban, mint nekem. Közöttünk, egy kicsivel hátrébb Louis feküdt a deszkáján, láthatólag már vagy megunta a szörfözést, vagy csak elfáradt.

-   Próbálom! – kiabáltam vissza, majd két másodperccel később már a víz alatt találtam magam. Sokat kell még gyakorolnom, gondoltam. Már lassan kezdtem érezni az izomlázat a lábamban, ezért inkább csak ráültem a deszkámra, a partnak háttal, és hagytam, hogy vigyenek a hullámok össze-vissza.

-   Máris elfáradtál? – termett ott mellettem Louis. Meglepődtem, mert a víz a derekáig ért, úgy tűnik, a hullámok egyre jobban a part felé sodortak. Hátranéztem, és már tényleg nem voltunk messze a parttól. Harry Eleanor és Zayn társaságában ücsörgött a parton, és beszélgettek. Louis felült velem szemben a szörfdeszkámra, így már kettőnket ringatott a víz.

-   Aha – válaszoltam. Louis rám mosolygott. De volt valami furcsa a tekintetében. A szokásos kis pimasz csillogás helyett a pillantásában valami egészen mást láttam… Ezen gondolkoztam, amikor hirtelen valami felborította a deszkát és mindketten a víz alá kerültünk. Ijedten néztem körbe, azt hittem, hogy minimum egy cápa támadott meg minket. De aztán szerencsére megláttam mellettünk a víz alól kikandikáló barna, göndör hajtincseket…

-   A frászt hoztad ránk – nevetek. – De tudom, hogy nem azért jöttél be a vízbe, mert pancsolni volt kedved. Sokkal jobban ismered Louis-t nálam, elvégre a legjobb barátod volt, viszont én jól tudok olvasni az emberek tekintetéből. Ezért már akkor sejtettük, hogy valami… hogy valami nem egészen stimmel. Mindketten tudtuk. Igaz? – lesütött szemmel bólint, a száját összeszorítja. 

Elsö rész - Tizedik fejezet

Másnap Harryvel nagyon korán felébredtünk, mert az időeltolódás és a fáradtság miatt hamar elaludtunk este. Mivel a hotelban csak hét órától volt reggeli, úgy döntöttük, hogy addig egy kicsit körbenézünk a városban, amíg a rajongók alszanak, és nyugodtabban tudunk sétálgatni. Így egymás kezét fogva indulhattunk el, és nem kellett megállni sehol, aláírást osztogatni és a sikítozásokat hallgatni.

Mindig is szerettem a hajnalt. A nap kezdete, valamiféle új esélyt adott. Új nap, új lehetőségek. A gyönyörű napfelkelte, és az a halvány fény egyszerűen magával ragadott, inspirált. Az utcák kihaltak voltak, szinte hátborzongató volt a csend, bár már egy-két embert lehetett látni. Féltem is volna, ha egyedül lettem volna. De szerencsére Harry ott volt velem, így ki tudtam élvezni a szép látványt.

A tengerpart eléggé messze volt a hoteltől, ezért odáig nem jutottunk el, viszont Harry megígérte, hogy a másnapra tervezett Santa Monica-i csoportos strandolás előtt hamarabb kimegyünk, és megnézzük a napfelkeltét a homokban ülve. Ennek nagyon örültem.

Lassan már kezdett ébredezni a város, ezért elindultunk vissza a hotelba. Csakhogy út közben megláttam egy parkot, amit úgy éreztem, hogy muszáj megnéznünk. Kicsit még sétáltunk, de már eléggé elfáradtunk, így egy szép nagy fűzfa lombja alatt ledobtam magam a fűbe. Harry elnevette magát, de nem feküdt le mellém, mert azt hiszem meglátott valamit a fa törzsénél, és odament megnézni.

-   Héj, Jas, ezt nézd! – szólt, mire nagy nehezen felálltam a fűből és odamentem. Harry már az egyik vastag ágon állt, a fának támaszkodva, és egy kis írás-szerűségre mutatott. Megfogta a kezem, és segített felmászni a nagy ágra. Közelebbről is szemügyre vettem a fába vésett írást: csak egy kisebb szívecske volt, benne két betűvel.

-   H+J – olvasta el Harry. – Pont, mint Harry és Jasmine. – mosolygott.

-   Ezt te írtad? – csodálkoztam.

-   Nem. Mikor írhattam volna?

-   Fogalmam sincs. – nevettem el magam.

-   Csak egy véletlen. De milyen jó ez a hely! – ült le a vastag faágra, én pedig letelepedtem mellé, és a vállára hajtottam a fejem, mire ő átkarolta a vállam. Egy kicsit körbenéztem, és észrevettem, hogy tényleg milyen különleges kis helyet találtunk. Az ágat, amelyiken ültünk, több kicsi, hosszú levelekkel díszített ág ölelte körbe. Olyan nyugodt hely volt, eldugott… és romantikus. Ráadásul az a két betű a szívecskében a fa törzsén…

-   Örülök, hogy még iderángattál. – nevetett Harry. – De most már tényleg mennünk kéne.

-   Rendben, de ide még vissza kell jönnünk! – ugrottam le a fáról.

-   Mindenképp – bólintott Harry, mikor ő is leérkezett mellém, majd megfogta a kezemet, és így indultunk vissza a hotelba.

-   Úgy éreztem, a sors akarta így, hogy rátaláljunk erre a helyre – nézek körbe, végigfuttatva a tekintetem a parkon, és a nagy fűzfán. Még itt, a padon ülve is látom a fa törzsébe vésett betűket. Harryre nézek. Ő is a fa ágait bámulja, azt hiszem, gondolkozik. Vagy csak húzza az időt. Már biztosan rájött, hogy lassan közeledünk a történetünk végéhez, ami miatt egyáltalán elkezdtem ezt az egészet.  De még nem most. Még egy kicsit nem.

- Jasmine, ezt nézd! – emelt fel egy újságot a hotel recepciója mellett lévő pultról Eleanor, amikor visszaértünk a vásárlásból. Mikor megláttam az újság címlapján szereplő képet, eldobtam mind a tizenöt szatyrot, ami a kezemben volt. Hát igen, valamivel el kellett foglalnunk magunkat, amíg a fiúk a hangpróbán voltak, legalább a fél város boltjait bejártuk Eleanorral.

- Te jó ég! – kiáltottam fel. – Ezek tegnapi képek, ugye?

- Igen, a reptéren csinálták.

- A fenébe, tényleg voltak fotósok… - vettem ki El kezéből az újságot, és elolvastam a nagy, sárga betűkkel szedett címet: „HARRY STYLES ÚJ BARÁTNŐJÉVEL ÉRKEZETT LOS ANGELESBE”. Az alatta levő képen én és Harry sétálunk kézen fogva, a Los Angeles-i repülőtéren. Harrynek egy szürke sapka takarta el a haját, rajtam pedig egy napszemüveg volt, de úgy tűnik, még így is megismertek. Sőt! A cikkben még a nevemet is leírták… Hihetetlen, gondoltam.

 - Tudod, nem az volt a legfurább az egészben, hogy egy újságban szerepeltem. Hirtelen megijesztett a tudat, hogy én, mint Harry Styles barátnője… Hogy az egész világ tudni fog a kapcsolatunkról. Nem volt rossz érzés, egész egyszerűen csak szokatlan. Nagyon új volt ez még nekem. Hiszen még a szüleim sem tudtak róla… Reméltem, hogy Kanadában nem jelent meg az az újság. De még aznap este telefonált anyukám, és meglepően jól fogadta az egészet, örült a boldogságomnak. Azt gondoltam, borzasztóan szerencsés vagyok. Minden olyan jól alakult!

Elsö rész - Kilencedik fejezet

 - Helóóóó emberek! – rontott be Louis a szobába, totálisan véget vetve a romantikus filmnézésünknek. – Mit nézünk? – dobta le magát az ágyra, majd a tévére nézett.

 - Louis, zavarsz. – közölte Harry kíméletlenül.

 - Ne máár, megint a Szerelmünk Lapjai? – hitetlenkedett Louis, figyelemre sem méltatva Harryt. – Nem unod még? – nézett rá, körülbelül úgy, mint valami bolondra.

 - Nem – nevetett fel Harry. – De muszáj volt megmutatnom Jasmine-nek, ő még nem is látta!

 - Ó, hidd el, fogja még látni elégszer. Amúgy ti mért nem pakoltok még? Nemsokára indulááás van! – lelkesedett.

 - Öhm, Jasmine cuccai már itt vannak. Én igazából még el sem kezdtem – felelte Harry.

 - Mi? – néztem rá kérdőn. – Azt mondtad, csak befejezni kell segítenem.

 - Jó, de nem volt kedvem elkezdeni. Azt se tudom, hol van a bőröndöm. – nevetett.

 - Rendben, Harold, akkor ezt most ki is kapcsolom. – mutattam a tévére, majd felkaptam a távirányítót, és megnyomtam a nagy piros gombot.

 - Neee! Jas, hogy tehetted ezt? Még nem volt vége! – dramatizált nevetve.

 - Nem érdekel! Egy óra múlva a reptéren kell lennünk, úgyhogy hozd a bőröndöt! Gyerünk! – tapsoltam, mire Harry iszonyatosan lassan feltápászkodott, és ásítva kivánszorgott a szobából. Louis követte, én pedig elkezdtem kipakolni Harry pólóit a szekrényéből.

Egy órával később őrült tempóban futottunk be a reptérre Louisval, Harryvel és Eleanorral, ahol a többi srác és még néhány ember már csak minket várt. Harry egyik régi pólója volt rajtam, amit aznap a pakolás közben találtam. Egy sima sötétkék rövid ujjú volt, széles kivágással. Felpróbáltam, és aztán már vissza sem akartam adni. Nagyon megtetszett. De leginkább az illata. Olyan illata volt, mint Harrynek. Gondoltam, így majd bármikor érezhetem a közelségét, anélkül, hogy velem lenne. Jól fog jönni ez majd később, amikor a turné miatt elfoglaltak lesznek a srácok. Viszont most még ki akartam élvezni azt a kevés időt, amit még Harryvel tölthettem, így el sem mozdultam mellőle, és egy másodpercre sem engedtem el a kezét. Bár azt hiszem, láttam egy-két lesifotóst a reptéren, nem is olyan messze tőlünk, de nem szóltam róla senkinek, mert reméltem, hogy nem lesz belőle baj.

Körülbelül 6-7 óra múlva már egy Los Angelesi hotelszobában dőltünk be az ágyba. Nagyon kifárasztott a hosszú repülőút, ráadásul az időeltolódás miatt ott még csak ugyanannyi volt az idő, mint amikor felszállt a repülőnk Londonban. Délután öt óra.

-   Hé, te fent vagy a twitteren? – kérdezte hirtelen Harry, miután ledobta a telefonját az éjjeliszekrényre.

-   Öhm, nem igazán. Miért? – érdeklődtem, mire Harry csak megvonta a vállát, és sejtelmesen elmosolyodott. Pár pillanatig fürkészően néztem a szemébe, és észrevettem benne valami furcsa csillogást, ezért rosszat sejtve felpattantam, és megkerültem az ágyat.

-   Kérem a telefonod! – közöltem ellentmondást nem tűrő hangon, majd mielőtt még Harry reagálhatott volna, gyorsan elvettem az éjjeliszekrényéről, aztán Harryn keresztülmászva visszafeküdtem az ágy másik felére.

Megkerestem a telefonján a twittert, majd beléptem (szerencsére magától bejelentkezett Harry nevével) és megpróbáltam kiigazodni rajta. Harry vigyorogva figyelte a bénázásomat, de nem sokkal később rátaláltam, hogy mi is volt a sejtelmességének az oka. A legutóbbi kiírása ez volt, három perccel ezelőtt, 255345 RT-vel és 76890 válasszal:

„Harry_Styles:  dolgot 2011 szemtemberéről.... ;)"oka. A legutóbbi kiírása ez volt, három perccel ezelőtt, 2553 RT-vel és 76890ababy you light up my world light nobody else..”

   - Ezt… Ezt rólam írtad? – kérdeztem. Persze, ki másról írhatta volna, hiszen én voltam a barátnője, de azért ez mégis csak hihetetlen volt számomra. Úgy gondoltam, hogy ezzel a tweettel konkrétan megosztotta 4 millió emberrel, hogy szeret valakit, és ez hirtelen lesokkolt, még ha nem is volt szó rólam. Eddig még a barátainkon és néhány ismerősön kívül senki nem tudta, hogy együtt vagyunk. És azt akartuk, hogy ez maradjon is így, ameddig lehet. Viszont Harry azt mondta, hogy ha kiderül a nyilvánosság előtt, akkor bármi történik, nem fogja tagadni, és ha kell, az egész világ előtt kimondja, hogy szeret engem. Nagyon boldog voltam ettől, úgyhogy eddig nem is féltem attól a perctől, amikor majd kiderül az igazság rólunk.

 - Persze – nevetett. – Így mielőtt meglátják a képeket rólunk, már tudni fogják a rajongók, hogy tényleg szeretek valakit, és nem éri majd túl nagy meglepetésként őket.

 - Várj, milyen képekről beszélsz? – csodálkoztam.

 - Ugye nem gondoltad, hogy a Los Angelesi repülőtereken nem hemzsegnek a lesifotósok? Ne mondd, hogy nem vetted észre őket!

 - Ó. – Most hogy mondta, eszembe jutott, hogy Londonban is láttam kettőt. De itt, Los Angelesben nem emlékeztem, hogy láttam volna őket. – Hát, úgy tűnik, jól végzik a munkájukat. – Harry felnevetett. Mivel a telefonja még mindig nálam volt, elnézegettem egy darabig a közösségi oldalt, majd pár perc múlva a bőröndömhöz léptem, kikerestem belőle a laptopomat, majd megszólaltam:

 - Mi legyen a felhasználónevem?

 - Tessék? – kerekedett el a szeme. – Ne regisztrálj!

 - De igen! Muszáj, ha válaszolni akarok a kiírásodra.

-   Emlékszel mi volt első kiírásom a twitteren? Te segítettél regisztrálni, még azon a napon. Bár nem igazán akartad… Amit meg is értek. Meséltél néhány dolgot 2011 szeptemberéről… De én ebben a tekintetben más vagyok, mint te. Én arra voltam kíváncsi, mit szólnak majd a One Direction rajongói Harry Styles új barátnőjéhez. Nem hozzám. Hogy is alkothattak volna véleményt rólam? Hiszen nem is ismertek… Láttam, hogy Eleanorral és Daniellel mennyire kedvesen viselkednek a „directionerek”. Persze, akadt néhány rosszindulatú megjegyzés is, de azok mindig is voltak. Egész egyszerűen meg kell tanulni nem figyelembe venni őket. Ezt akartam. Tanulni. Úgy éreztem, a hirtelen jött boldogságom nem tarthat sokáig, ezért arra gondoltam, majd én teremtek egy helyzetet, amit megtanulhatok kezelni, és így a későbbiekben nem lesz baj, amikor más konfliktusok keletkeznek a kapcsolatunk miatt. De először is csak válaszolni akartam arra a kiírásra, fogalmam sincs, hogy miért.

- Na! – néztem elégedetten az első tweetemre.

„Jasmine94: @Harry_Styles the way that you flip your hair gets me overwhelmed :) xx”

 - Most már boldog vagy? – kérdezte Harry, aki nem tűnt mérgesnek, amiért nem hallgattam rá, sőt. Szerintem magában jót szórakozott azon, hogy mennyit bénáztam, mire regisztráltam, és hogy mennyire örültem neki, hogy válaszolhattam a kiírására.

 - Tökéletesen – mosolyogtam rá, majd megcsókoltam.