Második rész - Tizenegyedik fejezet

Sziasztok!
Hoztam is a következő részt, és ahogy ígértem sokkal hosszabb lett mint az eddigiek. Hogy egy kicsit izgalmasabb is legyen, ismét két betűszínt és ezek által két történet-szálat/történet-időt kezdtem használni. Azt hiszem, így is érthető lesz, de ha bármi kérdésetek van vagy nem értetek valamit, nyugodtan írjatok kommentben vagy a twitteren ( @kiezalany )!
Remélem, tetszeni fog! :) xx

Zene 

-  Azt hittem, soha többé nem foglak látni azután a nap után, Christopher. Hogy te is csak szórakozni akartál egy kicsit, elszabadulni a pörgéstől és lazítani néhány órát. Lehet hogy eleinte így is volt. Már akkor észrevehettem volna, mikor azt mondtad, hogy legszívesebben velem maradnál még napokig is… Gyaníthattam volna, hogy valami nem stimmel veled. Az ember nem mond ilyet annak, akit csupán néhány órája ismer. Furcsa volt, de azt hittem, csak kedves akarsz lenni. Mikor este megjelentél a srácok koncertjén, az is furcsa volt. Egyértelmű volt számomra, hogy nem érdekel téged a koncert, csak miattam jöttél. Be kell vallanom, hogy ez egy kissé imponált is nekem, és örültem, hogy esetleg egy új barátra tettem szert aznap. A kissé túlzott magabiztosságod számlájára írtam, hogy rámenősen viselkedtél, de akkor még tényleg nem gondoltam volna, hogy…

Mikor Harry befejezi az éneklést, a szemembe néz, majd lassan megcsókol.

-  Tetszett? – kérdezi a féloldalas huncut mosolyával az arcán. Tudja, hogy majd’ elájulok attól, hogy énekelt nekem, csak az idegeimet akarja húzni.

-  Hát, lehetne még mit csiszolni rajta… - kezdem halkan, mire lehervad az arcáról a mosoly, és sértődötten bámul rám pár másodpercig, keresve a szavakat. - …de imádtam! – nevetem el magam, mire Harry megkönnyebbülten elmosolyodik, majd a gitárt az egyik kezébe véve leugrik a nagy, sötétkék dobozról. De a gitár hirtelen kiesik a kezéből, hangos csattanással eldől a földön, Harry pedig a másik kezével a karját fogja, amiről néhány nappal ezelőtt vették le a gipszet.

-  Áú! – szitkozódik… Gyorsan felállok, és odalépek hozzá.

-  Hé, minden rendben? – kérdezem aggódóan.

-  Persze, csak még fáj egy kicsit a karom – mosolyodik el. – Mennünk kell, hamarosan kezdődik a koncert. – mondja, és a gitárt már az ép kezével felkapja a földről, majd együtt elindulunk a srácok öltözői felé.

-  Harry, Jasmine, beszélhetnénk? – kérdezi Niall, amikor Harryvel belépünk az öltöző ajtaján. Visszamegyünk hárman a folyosóra, majd Niall úgy kezd beszélni, mintha egy betanult szöveget mondana fel. Biztos vagyok benne, hogy magában már ezerszer lejátszotta ezt a beszélgetést, és most reméli, hogy úgy reagálunk, ahogyan elképzelte.

-  Még egyszer el akarom mondani, mennyire sajnálom, hogy megcsináltam azt a képet… - kezdi, de Harry félbeszakítja.

-  Tudjuk, Niall, már hússzor elmondtad. – kissé türelmetlen a hangja, de igaza van. Már nagyon sokszor hallgattuk végig a bocsánatkérését.

-  Oké, de azt akarom hogy tudjátok hogy TÉNYLEG sajnálom! – mondja Niall, kihangsúlyozva a „tényleg” szót. – Érzem, hogy igazából nem bocsátottatok meg, de tudnotok kell hogy bármit megtennék hogy jóvá tegyem. Az én hibám volt az egész, ha nem fotózlak le téged Louis-val, akkor nem…

-  Tévedsz, Niall. – szólok közbe. – Ha nem fotóztál volna le, akkor is kiderült volna az egész. Előbb-utóbb minden kiderült volna. Különben is, nem te töltötted fel a netre, úgyhogy nem kellene magadat hibáztatnod. Csak részben – mosolyodok el halványan, és úgy tűnik, hogy Niallnek máris egy kicsivel kevesebb súly van a vállán.  – És ha jóvá akarod tenni, akkor… - teszem hozzá lassan. - Azt javaslom, hogy legyél a barátunk újra, próbáljuk elfelejteni ami történt, és legyen minden olyan, mint azelőtt. – Kissé bizonytalanul Harryre nézek, de úgy tűnik, hogy ő sem bánja. Ő inkább csak Louist hibáztatta végig, Niallre közel sem volt annyira mérges, mint rá… vagy saját magára. Lassan bólint, mire Niall pedig megkönnyebbülten mosolyog. Már határozottan jobb kedve van.

-  Rendben, ha ezt akarjátok – mondja vidáman. – Remélem, egyszer Louis-nak is meg tudtok bocsátani majd. – teszi hozzá. Arra gondolok, hogy egy napon, lehetőleg minél hamarabb, helyre kell hoznunk ezt az egészet Louis-val is, úgy ahogyan most Niall-el tettük. Bár most egy kicsivel jobb lett a hangulat legalább vele, a Harry és Louis közötti feszültség még mindig kihívást okoz a bandának. Nem tudom, mi lesz, ha így folytatják tovább a turnét…

-  Én is remélem… - válaszolom szinte suttogva. – Nagyon remélem.

-  Mintha egy kicsit jobb lenne a hangulat odafent! – mutatok a színpad felé, túlkiabálva a koncert iszonyatosan hangos zenéjét.

-  Igen! Talán Harry már hajlandó lesz Louis mellett állni! – kiáltja válaszul Danielle, miközben a srácok, akik eddig a színpadon szétszóródva álltak, a szám vége felé egymás felé indulnak. Harry állt a legszélén bal oldalt, utána Louis, Liam, Zayn és Niall. A dal befejezéséül egymás mellé állnak, ám amikor Harry is odaér, nem áll meg Louis mellett, hanem a sor másik végére megy. Átkarolja Niall vállát, és úgy hajolnak meg, miközben a közönség hatalmas hangerővel tombol…

-  Nem. Még nem volt hajlandó – mondom Danielle-nek, de ő már nem figyel. Olyan lelkesen tapsol a fiúknak, mintha csak a legnagyobb rajongójuk lenne.

-  Hé! – hallok egy férfihangot hirtelen a hátam mögül, majd egy kezet érzek a vállamon. Először azt hiszem, hogy egy biztonsági őr, de aztán ahogy hátrafordulok, látom hogy Chris az.

-  Szia! – köszön mosolyogva.

-  Mit keresel itt?

-  Ez egy koncert. Bárki eljöhet – mondja titokzatos kifejezéssel az arcán.

-  És pont VIP jegyet vettél egy One Direction koncertre? – kérdezem hitetlenkedve.

-  Igen. Mert tudtam hogy te itt leszel – mondja még mindig mosolyogva. Válaszra nyitom a számat, de közben a színpadon Harry kezd beszélni, ami elvonja a figyelmem Chrisről.

-  Jó estét, New Orleans! – harsogja a mikrofonba jókedvűen. – Hogy érzitek magatokat? – erre olyan hangos sikítás volt a válasz, hogy egy másodpercig azt hittem, beleremeg az aréna épülete is. – A következő szám – folytatja, miután a sikítozás valamelyest elcsendesült. – szóljon egy különleges lánynak. – mondja, miközben felém sétál a színpadon. Elmosolyodok. Mikor Harry megtalál engem a tekintetével, rám mutat. – A barátnőmnek Jasmine-nek. Következik az Everything about you! – a közönség sikításával együtt elindul a zene is. Liam kezdi a dalt, majd Harry folytatja:

„On the other side of the world

It don’t matter, I’ll be there in two, I’ll be there in two, I’ll be there in two

I still feel it every time

It’s just something that you do

Now ask me why I want to…”

Miközben énekel, rám néz, és nekem énekli a szavakat. Elnevetem magam, mikor rádöbbenek, hogy milyen jelentés is állhat a sorok mögött. Mikor a dal tovább folytatódik, és Harry a színpad másik oldala felé veszi az irányt, Danielle-el egymásra nézünk. Mind a ketten imádjuk, amikor nekünk énekelnek, de csak nagyon ritkán teszik meg a srácok, hogy szóba hoznak minket, amikor a színpadon állnak. Mikor a másik oldalra nézek, látom, hogy Chris nem annyira örül. A mosolygós arckifejezése eltűnt, helyette olyan kemény és ijesztő pillantással méregette a színpadon éneklő Harryt, mintha élete legnagyobb ellensége lenne.

-  Chris! Chris! – fogom meg a karját, mire rám néz, és az előbbi dühös pillantása megenyhül, és visszarendezi a vonásait.

-  Minden oké?

-  Persze. Szóval ő a pasid? – kérdezi, de már mosolyog, így olyan mintha csak kíváncsian érdeklődne. Fürkészően nézek a szemébe, majd bólintok.

-  …hogy esetleg gonosz lehetsz. Szimpatikus voltál, barátságosan beszéltél hozzám. Azt hittem, csak képzelődök, amikor megláttam az arckifejezésed Harry beszéde után. Ahogyan ránéztél… Egy pillanatig beleborzongtam. Aztán amilyen hamar jött, olyan gyorsan el is tűnt a szemedből a dühös csillogás, és többé nem is fordult elő ilyesmi, ezért eldöntöttem, hogy úgy teszek, mintha észre sem vettem volna. És szépen hagytam, hogy lassan barátság alakuljon ki közöttünk…