Elsö rész - Tizenhetedik fejezet

-   Liam! – rontottam be a szomszédos hotelszobába. A könnyeim még mindig szüntelenül patakzottak, a szemem vörös volt, és valószínűleg borzalmasan nézhettem ki.

-   A fürdőben van – állt fel Danielle az ágyról. El is felejtettem, hogy Liam Danielle-ért ment el nemrég, így egy kissé meglepődtem, mikor hirtelen megláttam.

-   Oh, szia – töröltem le néhány könnycseppet az arcomról. – Elfelejtettem, hogy már itt vagy.

-   Hé, mi a baj? – jött közelebb hozzám, mikor észrevette, hogy sírok. Aggódva fürkészte az arcomat, majd mikor csak egy halk szipogással válaszoltam a kérdésére, gyorsan megölelt. Ekkor Liam jött ki a fürdőből, és szomorú pillantással méregetett.

-   Jasmine… - kezdte, de közbevágtam.

-   Igazad volt! Tényleg nem hallgatott meg – dörzsöltem meg a szemem.

-   Előbb-utóbb muszáj lesz. De addig is… az lenne a legjobb, ha valamivel lefoglalnád magad, hogy ne gondolj rá – mondta, mire bólintottam. – Ő most hadd gondolkozzon, de te már nem tudsz mit tenni, ami történt, megtörtént, nem lehet változtatni rajta.

-   Igazad van – mosolyodtam el halványan, ahogy eszembe jutott, mennyit segített Liam azon a napon. Szinte már úgy éreztem, mintha a bátyám lenne.

-   Mi lenne, ha… - szólt halkan Danielle. - …ha ma este itt maradnánk a hotelban és filmet néznénk veled?

-   Kizárt, tudom hogy ma bulizni akartatok, nem szeretném, hogy miattam kelljen itt maradnotok – ráztam a fejem.

-   Mi szívesen itt maradunk veled, tényleg! – bizonygatta Liam.

-   Nem, tudjátok mit? Megyek veletek bulizni – jutott eszembe hirtelen. – Úgy, ahogy terveztétek. Különben is, nekem aktívabb figyelemelterelés kell, a filmek közben túl sok időm lenne gondolkozni.

-   Biztos, hogy ez jó ötlet? – ráncolta össze a szemöldökét Danielle.

-   Igen! – észrevettem, hogy a hirtelen ötlettől még sírni is elfelejtettem. – Nem akarok egész éjjel itt szenvedni.

Liam és Danielle bólintottak, majd megbeszéltük, hogy egy óra múlva találkozunk a folyosón.

Két órával később négyen léptünk be az egyik Los Angeles-i szórakozóhelyre. Én, Liam, Danielle és Zayn, akivel még a hotelban futottunk össze, és mindenképpen csatlakozni akart hozzánk. Mikor körbenéztem, furcsa érzés fogott el. Azt hiszem, rossz előérzetem támadt. De úgy döntöttem, figyelmen kívül hagyom, ahogyan Harryt is. Nem akartam mást, csak elfelejteni mindent, amilyen gyorsan csak lehet, ha csak néhány órára is.

-   Jasmine, ne igyál többet! – szólt rám határozottan Zayn, aki a mellettem lévő széken ücsörgött a bárpult mellett. Ő sem volt már valami beszámítható állapotban, de tudtam, hogy csak vigyázni akar rám. Ha már a drága Harry nem volt ott. Pff, Harry. Aki még csak arra sem volt képes, hogy meghallgasson… Ennek a gondolatnak a hatására viszont hirtelen szükségét éreztem még egy kicsivel több alkoholnak.

-   Utolsó! – bizonygattam, majd mielőtt még Zayn reagálhatott volna, gyorsan felemeltem egy poharat és rekordsebességgel el is tüntettem a tartalmát.

-   Jasmine! – nézett rám rosszallóan. – Itt még nem is szabadna innod, emlékszel? Sőt, be se jöhettél volna.

-   Tudoooom, tudooom – forgattam a szememet. – Gyere táncolni – ragadtam meg Zayn karját hirtelen ötlettől vezérelve, és behúztam a tömeg közepére. Rengetegen voltak, a zene hihetetlen hangerővel üvöltött, és én már szinte magamon kívül voltam, a nem kis mennyiségű alkoholnak köszönhetően. De ez is volt a célom. Egy kissé eltávolodni saját magamtól, a gondolataimtól. Akkor már alig álltam a lábamon, a tizenöt centis magassarkúmat legszívesebben eldobtam volna, minél messzebbre. De most még ez sem érdekelt. Csak táncoltam és táncoltam (vagy inkább vonaglottam, ahogyan kívülről látszódhatott), átadtam magam a zene ritmusának.

És ekkor láttam meg őt. Már órák óta ott voltunk, én viszont csak most vettem észre, mással voltam elfoglalva eddig. A kedvenc fehér pólója volt rajta, a világosbarna nadrágjával, fehér converse cipővel. Csak a szokásos. Mégis annyira más volt… Tőlünk nem messze egy teljesen más társaságban beszélgetett valakikkel. Senkit sem ismertem közülük. Megrázta göndör haját a berögzült mozdulattal, amit annyira imádtam, majd… hirtelen megcsókolta a mellette álló hosszú szőke hajú lányt. Vagy inkább ribancot. Derékig érő póthaj, borzasztóan sovány test, rengeteg smink… Teljesen megsemmisülten álltam az emberek között, mozdulni sem bírtam. Tátott szájjal bámultam, és úgy éreztem, mintha belül darabokra hullanék.

-   Jasmine, jól vagy? – takarta el a képet Zayn aggódó pillantása. Nem tudtam válaszolni, csak átlestem a válla fölött, mire hátrafordult. Harry ekkor éppen megfogta a lány kezét, és elég sietősen a kijárat felé indultak. Forogni kezdett körülöttem a világ, hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok. A lábaim már nem bírták tovább, feladták a szolgálatot, és minden elsötétült előttem. De a fájdalmam nem enyhült, hiába volt már bennem nem kevés alkohol, csak egyre rosszabb lett. Mintha szépen lassan felemésztett volna a mardosó érzés, mintha szétestem volna. Borzasztóan tehetetlen voltam. Hirtelen fájdalom nyilallt a jobb kezembe, furcsa érzés volt, mintha begörcsölt volna. De valamiért a tudatomban volt, hogy ennél sokkal rosszabb is lehetne. Aztán valakinek a karjaiban éreztem magam, és pár perc múlva már a friss, hűvös levegő csapta meg az arcomat és térített magamhoz. Egy pillanatra tudtam csak kinyitni a szememet, ekkor Zayn és Liam riadt tekintetét láttam magam előtt.

-   Életemben nem éreztem még ilyet, érted? Te voltál az egyetlen ember, akit szerettem. Te voltál a mindenem, és elveszítettelek. Semmim nem maradt. Semmim. Az volt a legrosszabb az egészben, hogy úgy éreztem, ez téged teljesen hidegen hagy. Mintha soha nem is szerettél volna – könnyek szöknek a szemembe, hiába próbálom visszatartani. – Ez volt a hab a tortán. Innentől kezdve megváltoztak a nézeteim, neked köszönhetően. Már máshogy láttam mindent, miután kiderült, hogy téged mennyire érdekel…

-   Bocsáss meg! – szól közbe hirtelen. A szemében őszinte megbánás tükröződött.– Tudom, hogy erre nincs mentség, de én tényleg saj…

-   Igazad van, nincs mentség. – vágok a szavába. – Te voltál az egyetlen ember, akiben megbíztam, érted? Az egyetlen. Hát, aznap este sikerült teljesen elveszítened a bizalmam. Úgy éreztem, nem maradt már senki és semmi a világon, amiért érdemes lenne élnem. Nem, nem akartam öngyilkos lenni – mondom gyorsan, mikor meglátom, hogy válaszra nyitja a száját. – Eszembe sem jutott, egy percig sem. Arra gondoltam, új életet kell kezdenem, új értelmeket kell találnom, minél messzebb tőled. De nem gondolkodhattam sokáig, gyorsan kellett döntenem, amikor megtudtam, mi történt az után, hogy elmentél tőle… Akárhol is voltatok. – fintorgok gúnyosan. – Hát, azt már tudod, hogyan döntöttem…