Elsö rész - Tizenegyedik fejezet

-   Annyira szép! – suttogtam. Harry elmosolyodott, majd átölelt.

-   Tényleg az – mondta. – De a homok már nem annyira szép a cipőmben.

Felnevettem. Hozzábújtam, és közben újra a tengert kezdtem bámulni. Egyszerűen imádtam nézni, ahogyan felkel a nap, főleg a tengerparton. Azok a gyönyörű színek, a tenger hullámzása, a sós levegő… Maga a hangulat egyszerűen magával ragadott. De azt hiszem, az volt a legjobb az egészben, hogy nem voltam egyedül. Azzal a sráccal voltam ott, akit szeretek. Szívesen megállítottam volna az időt, hogy örökre boldog lehessek. Tudtam, hogy nem tarthat a végtelenségig a felhőtlen boldogság, előbb-utóbb a sors közbeszól… Ilyen és ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejemben össze-vissza, és ez egy kicsit beárnyékolta a kedvemet. Mintha megéreztem volna... De próbáltam elterelni a figyelmemet, és boldog lenni ott, abban a percben. Harry fürkésző pillantása szakított ki a gondolataimból.

-   Minden oké? – kérdezte, és a szemembe nézett. Aggódást láttam a tekintetében. – Min agyalsz ennyire?

-   Semmin. Tényleg. Nem fontos. – feleltem halkan, majd a nyaka köré fontam a karjaimat és megcsókoltam.

Pár másodperc múlva halk nevetés hangzott fel a hátunk mögött nem messze. Mosolyra húzódott a szám az ismerős hangok hallatára.

-   Helóóó – ért oda hozzánk Louis és Eleanor, egy-egy Starbucks kávéval a kezükben. Pár lépéssel utánuk Niall is megérkezett, a telefonját nyomkodva.

-   A többiek? – kérdezte Harry.

- Jönnek ők is nemsokára. Niallt sikerült csak elráncigálnom. Pedig már mindenkit felkeltettem, de borzasztóan lusták! – panaszkodott Louis.

-   Mintha te nem lennél az. – szólt közbe Niall kómás fejjel, fel sem nézve a telefonjából.

-   Egyébként látnotok kellett volna, Lou sorban minden hotelszobába berontott és nekiállt énekelni meg ugrálni az ágyon. – nevetett Eleanor.

-   Annyira jól éreztük magunkat aznap! Legalábbis az elején. Talán ez volt az egyik utolsó alkalom, hogy így együtt töltöttük az időt, mielőtt… Hát, tudod. Te, Louis, Eleanor, Niall… Akkor még el sem tudtam volna képzelni, hogy milyen helyzet alakulhat ki pár napon belül. – Harry feltűnően csöndben van, csak néz ki a fejéből, de tudom, hogy figyel rám. Biztosan arra gondol, hogy már tényleg nem halogathatjuk tovább, előbb utóbb meg kell beszélnünk mindent. Egyszer el kell érnünk a történet végéhez, ami miatt egyáltalán itt vagyunk.

        - Naaa, Harry, gyere már! – kérleltem, már szinte fél lábbal a vízben állva. Egyik kezemmel egy szörfdeszkát tartottam az oldalamon, ami elég nehéz volt, úgyhogy bármelyik pillanatban leejthettem volna. Harry viszont csak vigyorogva állt a parton, és a fejét rázta. Göndör hajfürtjei csak úgy csapkodták az arcát.

-   Tudom, hogy igazából csak félsz, hogy vizes lesz a hajad! – nevettem, de Harrynek lehervadt a mosoly az arcáról. Hát igen, a hajára nagyon érzékeny, és ezt tudtam. De nem volt más választásom, ha azt akartam, hogy ő is bejöjjön velünk a vízbe.

Hirtelen elkezdett rohanni felém, én pedig felsikítottam. Még annyi időm sem volt, hogy reagálhassak, de már a karjaiban éreztem magam, a szörfdeszka kiesett a kezemből, és pár pillanat múlva már a nyakig érő vízben találtam magam, Harry ismét vigyorgó fejével szemben. Hitetlenkedve nevettem rá, és bosszúból elkezdtem lefröcskölni a haját, ő pedig hagyta, hogy göndör tincsei egyre vizesebben tapadjanak az arcára. Mikor abbahagytam, Harry közelebb jött hozzám. Nagyon közel. A szívem egyre hevesebben dobogott. Lassan megcsókolt, majd a homlokát az enyémnek támasztotta, nekem pedig egy nagy őszinte és boldog mosoly húzódott az arcomra.  Éreztem a nyelvemen a borzasztóan sós tengervizet, de nem érdekelt.  Életemben nem voltam még ennél boldogabb.

        - Próbáld megtartani az egyensúlyt! – kiáltotta Liam, aki néhány méterrel arrébb szintén a szörfdeszkáján próbált megállni. Egész jól ment neki. Legalábbis jobban, mint nekem. Közöttünk, egy kicsivel hátrébb Louis feküdt a deszkáján, láthatólag már vagy megunta a szörfözést, vagy csak elfáradt.

-   Próbálom! – kiabáltam vissza, majd két másodperccel később már a víz alatt találtam magam. Sokat kell még gyakorolnom, gondoltam. Már lassan kezdtem érezni az izomlázat a lábamban, ezért inkább csak ráültem a deszkámra, a partnak háttal, és hagytam, hogy vigyenek a hullámok össze-vissza.

-   Máris elfáradtál? – termett ott mellettem Louis. Meglepődtem, mert a víz a derekáig ért, úgy tűnik, a hullámok egyre jobban a part felé sodortak. Hátranéztem, és már tényleg nem voltunk messze a parttól. Harry Eleanor és Zayn társaságában ücsörgött a parton, és beszélgettek. Louis felült velem szemben a szörfdeszkámra, így már kettőnket ringatott a víz.

-   Aha – válaszoltam. Louis rám mosolygott. De volt valami furcsa a tekintetében. A szokásos kis pimasz csillogás helyett a pillantásában valami egészen mást láttam… Ezen gondolkoztam, amikor hirtelen valami felborította a deszkát és mindketten a víz alá kerültünk. Ijedten néztem körbe, azt hittem, hogy minimum egy cápa támadott meg minket. De aztán szerencsére megláttam mellettünk a víz alól kikandikáló barna, göndör hajtincseket…

-   A frászt hoztad ránk – nevetek. – De tudom, hogy nem azért jöttél be a vízbe, mert pancsolni volt kedved. Sokkal jobban ismered Louis-t nálam, elvégre a legjobb barátod volt, viszont én jól tudok olvasni az emberek tekintetéből. Ezért már akkor sejtettük, hogy valami… hogy valami nem egészen stimmel. Mindketten tudtuk. Igaz? – lesütött szemmel bólint, a száját összeszorítja.