- Helóóóó emberek! – rontott be Louis a
szobába, totálisan véget vetve a romantikus filmnézésünknek. – Mit nézünk? –
dobta le magát az ágyra, majd a tévére nézett.
- Louis, zavarsz. – közölte Harry
kíméletlenül.
- Ne máár, megint a Szerelmünk Lapjai? –
hitetlenkedett Louis, figyelemre sem méltatva Harryt. – Nem unod még? – nézett rá, körülbelül úgy, mint valami bolondra.
- Nem – nevetett fel Harry. – De muszáj volt
megmutatnom Jasmine-nek, ő még nem is látta!
- Ó, hidd el, fogja még látni elégszer. Amúgy
ti mért nem pakoltok még? Nemsokára indulááás van! – lelkesedett.
- Öhm, Jasmine cuccai már itt vannak. Én
igazából még el sem kezdtem – felelte Harry.
- Mi? – néztem rá kérdőn. – Azt mondtad, csak
befejezni kell segítenem.
- Jó, de nem volt kedvem elkezdeni. Azt se
tudom, hol van a bőröndöm. – nevetett.
- Rendben, Harold, akkor ezt most ki is
kapcsolom. – mutattam a tévére, majd felkaptam a távirányítót, és megnyomtam a
nagy piros gombot.
- Neee! Jas, hogy tehetted ezt? Még nem volt
vége! – dramatizált nevetve.
- Nem érdekel! Egy óra múlva a reptéren kell
lennünk, úgyhogy hozd a bőröndöt! Gyerünk! – tapsoltam, mire Harry iszonyatosan
lassan feltápászkodott, és ásítva kivánszorgott a szobából. Louis követte, én
pedig elkezdtem kipakolni Harry pólóit a szekrényéből.
Egy órával később őrült
tempóban futottunk be a reptérre Louisval, Harryvel és Eleanorral, ahol a többi
srác és még néhány ember már csak minket várt. Harry egyik régi pólója volt
rajtam, amit aznap a pakolás közben találtam. Egy sima sötétkék rövid ujjú
volt, széles kivágással. Felpróbáltam, és aztán már vissza sem akartam adni.
Nagyon megtetszett. De leginkább az illata. Olyan illata volt, mint Harrynek.
Gondoltam, így majd bármikor érezhetem a közelségét, anélkül, hogy velem lenne.
Jól fog jönni ez majd később, amikor a turné miatt elfoglaltak lesznek a
srácok. Viszont most még ki akartam élvezni azt a kevés időt, amit még Harryvel
tölthettem, így el sem mozdultam mellőle, és egy másodpercre sem engedtem el a
kezét. Bár azt hiszem, láttam egy-két lesifotóst a reptéren, nem is olyan
messze tőlünk, de nem szóltam róla senkinek, mert reméltem, hogy nem lesz belőle
baj.
Körülbelül 6-7 óra múlva már
egy Los Angelesi hotelszobában dőltünk be az ágyba. Nagyon kifárasztott a
hosszú repülőút, ráadásul az időeltolódás miatt ott még csak ugyanannyi volt az
idő, mint amikor felszállt a repülőnk Londonban. Délután öt óra.
- Hé, te fent vagy a twitteren? – kérdezte
hirtelen Harry, miután ledobta a telefonját az éjjeliszekrényre.
- Öhm, nem igazán. Miért? – érdeklődtem,
mire Harry csak megvonta a vállát, és sejtelmesen elmosolyodott. Pár pillanatig
fürkészően néztem a szemébe, és észrevettem benne valami furcsa csillogást,
ezért rosszat sejtve felpattantam, és megkerültem az ágyat.
- Kérem a telefonod! – közöltem
ellentmondást nem tűrő hangon, majd mielőtt még Harry reagálhatott volna,
gyorsan elvettem az éjjeliszekrényéről, aztán Harryn keresztülmászva
visszafeküdtem az ágy másik felére.
Megkerestem
a telefonján a twittert, majd beléptem (szerencsére magától bejelentkezett
Harry nevével) és megpróbáltam kiigazodni rajta. Harry vigyorogva figyelte a
bénázásomat, de nem sokkal később rátaláltam, hogy mi is volt a
sejtelmességének az oka. A legutóbbi kiírása ez volt, három perccel ezelőtt,
255345 RT-vel és 76890 válasszal:
„Harry_Styles: baby you light up my world light nobody
else..”
- Ezt… Ezt rólam írtad? – kérdeztem. Persze,
ki másról írhatta volna, hiszen én voltam a barátnője, de azért ez mégis csak
hihetetlen volt számomra. Úgy gondoltam, hogy ezzel a tweettel konkrétan
megosztotta 4 millió emberrel, hogy szeret valakit, és ez hirtelen lesokkolt,
még ha nem is volt szó rólam. Eddig még a barátainkon és néhány ismerősön kívül
senki nem tudta, hogy együtt vagyunk. És azt akartuk, hogy ez maradjon is így,
ameddig lehet. Viszont Harry azt mondta, hogy ha kiderül a nyilvánosság előtt,
akkor bármi történik, nem fogja tagadni, és ha kell, az egész világ előtt
kimondja, hogy szeret engem. Nagyon boldog voltam ettől, úgyhogy eddig nem is
féltem attól a perctől, amikor majd kiderül az igazság rólunk.
- Persze – nevetett. – Így mielőtt meglátják a
képeket rólunk, már tudni fogják a rajongók, hogy tényleg szeretek valakit, és
nem éri majd túl nagy meglepetésként őket.
- Várj, milyen képekről beszélsz? –
csodálkoztam.
- Ugye nem gondoltad, hogy a Los Angelesi
repülőtereken nem hemzsegnek a lesifotósok? Ne mondd, hogy nem vetted észre
őket!
- Ó. – Most hogy mondta, eszembe jutott, hogy
Londonban is láttam kettőt. De itt, Los Angelesben nem emlékeztem, hogy láttam
volna őket. – Hát, úgy tűnik, jól végzik a munkájukat. – Harry felnevetett.
Mivel a telefonja még mindig nálam volt, elnézegettem egy darabig a közösségi
oldalt, majd pár perc múlva a bőröndömhöz léptem, kikerestem belőle a
laptopomat, majd megszólaltam:
- Mi legyen a felhasználónevem?
- Tessék? – kerekedett el a szeme. – Ne
regisztrálj!
- De igen! Muszáj, ha válaszolni akarok a
kiírásodra.
- Emlékszel mi volt első kiírásom
a twitteren? Te segítettél regisztrálni, még azon a napon. Bár nem igazán
akartad… Amit meg is értek. Meséltél néhány dolgot 2011 szeptemberéről… De én
ebben a tekintetben más vagyok, mint te. Én arra voltam kíváncsi, mit szólnak
majd a One Direction rajongói Harry Styles új barátnőjéhez. Nem hozzám. Hogy is
alkothattak volna véleményt rólam? Hiszen nem is ismertek… Láttam, hogy
Eleanorral és Daniellel mennyire kedvesen viselkednek a „directionerek”.
Persze, akadt néhány rosszindulatú megjegyzés is, de azok mindig is voltak.
Egész egyszerűen meg kell tanulni nem figyelembe venni őket. Ezt akartam. Tanulni.
Úgy éreztem, a hirtelen jött boldogságom nem tarthat sokáig, ezért arra
gondoltam, majd én teremtek egy helyzetet, amit megtanulhatok kezelni, és így a
későbbiekben nem lesz baj, amikor más konfliktusok keletkeznek a kapcsolatunk
miatt. De először is csak válaszolni akartam arra a kiírásra, fogalmam sincs,
hogy miért.
- Na! – néztem elégedetten az első
tweetemre.
„Jasmine94: @Harry_Styles the way that you
flip your hair gets me overwhelmed :) xx”
-
Most már boldog vagy? – kérdezte Harry, aki nem tűnt mérgesnek, amiért nem
hallgattam rá, sőt. Szerintem magában jót szórakozott azon, hogy mennyit
bénáztam, mire regisztráltam, és hogy mennyire örültem neki, hogy
válaszolhattam a kiírására.
-
Tökéletesen – mosolyogtam rá, majd megcsókoltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése