Elsö rész - Negyedik fejezet

Mikor az utolsó srácra néztem… Hát, azt hiszem abban a pillanatban változott meg minden és vett az életem egy száznyolcvan fokos fordulatot. 

Végignéztem rajta… fehér alacsony szárú Converse cipő, bő, világosbarna nadrág, egyszerű fehér póló, és sötétkék blézer, aminek az ujja fel volt tűrve a könyökéig. A válltömés még jobban kiemelte széles vállát és izmos karjait. Iszonyatosan jól állt rajta minden, mintha csak neki találták volna ki a ruhadarabokat. Volt valami benne, a stílusában, ami már az első benyomásra teljesen megfogott. A mellkasára a nyakában lógó ezüst és arany nyakláncok tapadtak, a végükön apró medálok látszottak ki a pólója alól. Az egyik azt hiszem, egy parányi papírrepülő volt. Zsebre tett kezén néhány vékony karkötő fénylett.

Hirtelen lehajtotta a fejét, és a két kezével megrázta göndör, fényes barna haját, majd egy berögzült mozdulattal oldalra simította az előre omlott rakoncátlan tincseket, és felnézett.

Pontosan bele a szemembe.

Gyönyörű szép zöld szemei voltak. A legszebb zöld szín, amit valaha láttam. Fürkésző tekintete mélyen az enyémbe fúródott, szinte rabul ejtett a pillantása. Nem tudtam máshova nézni, nem tudtam kiszakítani a tekintetem a szemeiből, egyszerűen nem voltam képes rá. Bár ezt nem is bántam. Legszívesebben örökké azt a csodálatos szempárt bámultam volna. Azt kívántam, bárcsak megszűnne körülöttünk a világ, és egyedül maradnánk, ketten.

Azt hiszem, valami ilyesmit jelent a „szerelem első látásra” dolog.

- Soha nem éreztem még semmi ahhoz foghatót, mint amikor először találkoztunk. Fogalmam sincs, hogy mennyi ideig bámulhattuk egymást, talán csak másodpercekig, de én úgy éreztem, mintha órákig ott álltunk volna. A többiek vagy nem akartak minket kínos helyzetbe hozni, vagy tényleg észre sem vették ezt az egészet. Kivéve persze Eleanort, ő rögtön tudta, miért nézek úgy rád. Túlságosan jól ismert. – mosolyodok el halványan az emlékek hatására, egy kicsit elfeledkezve magamról. – Pár perccel később leültünk a nappaliba beszélgetni, megismerkedni veletek. Reflexből mellém ültél a kanapéra. Azóta is szinte megöl a kíváncsiság: te is így éreztél, ahogyan én? Vagy csak egész egyszerűen felkeltettem az érdeklődésedet?

Halkan válaszol. Mély, rekedt hangja egy kissé megnyugtat.