Második rész - Negyedik fejezet

Zene: https://www.youtube.com/watch?v=5zkYrYLYM0g

"I need your love
I need your time
When everything's wrong
You make it right.."

-  Érezd megtisztelve magad, kedves Harry Styles, mert te vagy az első ember akit valaha elhoztam erre a szigorúan titkos helyre.

-  Rendben – neveti el magát, majd az ősrégi, ócska fapadra felállva körbenéz.

Egy kisebb hegy tetején állunk, nem messze a városkától, ahol régen laktam, Kanadában. És ahonnan Harryvel már napok óta ki sem tettük a lábunkat, felváltva beszélgettünk éjszakába nyúlóan, vagy éppen órákig csak feküdtünk egymást bámulva, a gondolatainkba merülve. Bár nagy nehezen sikerült elintézni, hogy a fellépéseket néhány nappal eltolják, tudtam, hogy nem mehet így örökké. Nem bujkálhatunk az örökkévalóságig, ezért ma első lépésként elhoztam Harryt erre a helyre, ami nagyon sokat jelentett nekem régen, csak hogy kimozduljunk egy kicsit. És nem mellesleg így még egy kicsit jobban beleavathatom őt a régi életembe. Azt hiszem, még senki előtt nem nyíltam meg ennyire, mint előtte, senki mással nem tudtam ennyire őszintén beszélgetni. Az anyukám és az öcsém is rögtön megkedvelték őt, szerencsére hamar megtalálták a közös hangot. Hosszú idő után végre nekem is volt alkalmam a családommal lenni, aminek örültem, mert be kell vallanom, hogy bár nem mutattam, hiányoztak. Anyukámmal rengeteget beszélgettünk Harryről kettesben, és végül még azt is elmondtam neki, hogy miért jöttünk ide, és hogy Harrynél miért nincs semmi holmi a telefonján kívül. Ő pedig örült, amiért a napokig tartó szenvedés után boldognak látott, és amiért tudta, hogy most már van, és lesz is, aki vigyáz rám. Azt hiszem, így könnyebben fog elengedni engem újra.

Leülök a régi pad támlájára, majd Harry is ugyanezt teszi. Előttünk a kis városka terül el, majd utána nagy erdők sokasága terpeszkedik, a távolban pedig még néhány falut látunk elszórtan a rengeteg fa között. Ahogy a lemenő nap lassan eltűnik a távolban a fák mögött, a város lámpái egyszerre felkapcsolódnak.

-  Bárcsak itt maradhatnánk örökké! – sóhajtok, mire Harry rám néz.

-  Hát maradjunk. – mondja komoly arccal.

-  Tudod, hogy nem lehet – rázom a fejemet, de közben elmosolyodok.

-  Igen, most már tudom, hogy nem bujkálhatok örökké. Erősnek kell lennem. – mondja, látszólag még egy kicsit küszködve saját magával. De már alakul.

-  És én itt leszek melletted, és segíteni fogok, hogy erős is maradj. Hogy ne felejtsd el ezt a néhány napot, amikor holnap visszautazunk. – Harry mosolyogva megszorítja a kezemet, majd miután pár percig csendben bámuljuk a tájat, megszólal:

-  Ha nem is maradhatunk itt örökké, abban biztos vagyok, hogy legalább egy része mindig velem lesz ennek a helynek, és ez miatt vagyok boldog. – Ezen elgondolkodom. Vajon mire gondolhat?

-  Letörsz egy faágat és mindenhová magaddal viszed? – kérdezem, csak hogy egy picit lazítsak a pillanat komolyságán. Eleget gondolkodtunk már az utóbbi napokban, úgy érzem, itt az ideje, hogy könnyebben vegyünk a dolgokat. Harry elneveti magát.

-  Nem. – válaszolja, majd a szemembe néz. – Én rád gondoltam. – mondja, majd néhány másodperc után hozzáteszi: - Mindig velem leszel, ugye?

-  Örökre. – felelem, mire Harry gyengéden megcsókol.