Második rész - Tizennyolcadik fejezet

ZENE

 „I will be brave

I will not let anything take away

What’s standing in front of me

Every breath

Every hour has come to this…”

-  Igen! – válaszolom vékonyka hangon, amint sikerül kiesnem abból a kábulatból, amit a kérdése, és úgy ez az egész helyzet okozott. Abban a pillanatban egész biztosan felülmúltam minden eddigi boldogságomat, már ha ez lehetséges egyáltalán.

Harrynek egy széles, vidám mosolyra húzódik az arca, amit mindig is imádtam. Szinte tökéletesen egyszerre hajolunk egymás felé mind a ketten, és csókoljuk meg egymást úgy, ahogyan még sohasem. Életünkben először vagyunk teljesen biztosak abban, hogy többé semmi és senki nem választhat el bennünket egymástól, immár hivatalosan is összetartozunk.

Harry egy kissé elhúzódik tőlem, majd kiveszi a gyűrűt a dobozkából és az ujjamra húzza. Ezután ismét megcsókol. Beleszédülök az érzésbe, egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy ez megtörtént. Nem is számítottam rá, hogy pont mára tervezi ezt, bár így, hogy jobban belegondolok, talán észrevehettem volna a jeleket. Mindenesetre sikerült teljesen sokkos állapotba hozva meglepnie, úgyhogy Harry elégedett lehet, és a csókján érzem is, hogy az. Így, hogy már tudja, teljesen az övé vagyok, a lehető legmagabiztosabban csókol…

Pár perccel később tapsolást hallok a hátunk mögül. Harryvel hátranézünk, és Niallt, és Liamet látjuk közeledni magunk felé, oldalán az izgatottan tapsikoló Danielle-el. Oldalról pedig Eleanor és Zayn tűnik elő a sötétből, mindkettőjük kezében egy-egy kamera illetve telefon. Mindannyian boldogan mosolyognak ránk, és látszik rajtuk, hogy őszintén örülnek a boldogságunknak. Már csak egy ember hiányzik.

Harryvel egymásra nézünk. Megpróbálom a pillantásomba belesűríteni minden bátorításomat, aggodalmamat és együttérzésemet, mire Harry alig észrevehetően bólint. Tudja, hogy tudom mire gondol, és azt is, hogy mit akarok üzenni a pillantásommal.

Ekkor veszem észre, hogy Liam kezében egy üveg pezsgő van, Danielle pedig elszalad, és pár másodperc múlva egy tálcányi elegáns, hosszúkás pohárral tér vissza. Liam kibontja a pezsgőt, majd a poharakba öntik, és mindenkinek a kezébe nyomnak egyet.

-  Igyunk Harryre és Jasmine-re! – mondja Niall mosolyogva. – És a szerelemre!

-  …ami mindent legyőz! – teszi hozzá Danielle, mire mindenki elneveti magát majd egyszerre koccintjuk össze a poharainkat.

Úton hazafelé, a kocsiban ülve a gondolataimba merülök. Mosolyogva bámulok ki az ablakon, a mellettünk elsuhanó nagy házak fényeit nézem, de nem látom őket. Még mindig próbálom megemészteni az egy órája történteket, de nem járok sok sikerrel. Nem hiszem, hogy valaha is hozzá fogok szokni a gondolathoz, hogy a világon a legtökéletesebb ember engem szeret. Sőt, mi több, a felesége leszek. A felesége.

Egy percig sem jut eszembe az, hogy esetleg túl korai lenne a házasság. Ha egészen biztosan tudjuk, hogy mindennél jobban szeretjük egymást és örökre együtt akarunk lenni, akkor minek várni vele annyit? Tökéletesen megértem, hogy Harry miért időzítette mostanra. Azt hiszem, mióta sikerült rendbe hoznunk a kapcsolatunkat, az utóbbi pár hónapban jött el az az időszak, amikor minden rendben volt közöttünk, és ha bármi probléma adódott is, azt ketten, együtt oldottuk meg. Nem engedtük senkinek és semminek, hogy az utunkba álljon. Soha nem volt még ennél erősebb a kapcsolatunk. És remélem, hogy ez így is fog maradni.

-  Minden rendben? – kérdezi Harry, amikor már egy ideje csendben ülünk egymás mellett az autóban. Tekintetét az útról levéve az arcomat fürkészi.

-  Persze – mosolygok rá. – Csak még teljesen a sokk hatása alatt állok.

-  Nem számítottál rá, hogy megkérem a kezed? – kérdezi, ismét az útra nézve.

-  Őszintén? Már egy ideje gyanítottam – mondom titokzatosan, miközben eszembe jutnak az emlékeim a London Eye-ról. - De mai napon nem. Azt hittem, csak valami kis meglepetés-buli lesz vagy ilyesmi.

-  De nem csalódtál ugye? – kérdezi még mindig az utat figyelve.

-  Viccelsz? – nevetem el magam hitetlenkedve. – Életemben nem voltam még ennél boldogabb! – Harry elmosolyodik.

-  Akkor sikerült emlékezetessé tennem a szülinapodat?

-  Soha nem fogom elfelejteni. Köszönöm – fordulok felé az ülésen, mire mosolyogva rám néz, majd csendben autókázunk tovább. Amíg vissza nem érünk a hotelhoz, a gyűrűmet nézegetem az utcai lámpák el-elsuhanó fényében – imádom, amikor megcsillan a nagy gyémánton egy fénysugár. Ez a legszebb gyűrű, amit valaha láttam. Arra gondolok, hogy az örökkévalóságig sem tudnék betelni a szépségével. Ahogyan Harryvel sem. De talán nem is kell.