Miközben hazafelé
sétálok, megcsörren a telefonom, kiszakítva a gondolataim közül. Mikor előveszem
a táskámból, látom, hogy Eleanor hív.
- Szia! Mi újság?
- Szia Jasmine! Minden
rendben veled? – kérdezi egy kissé aggódó hangon.
- Persze. Miért ne
lenne? – kérdezek vissza meglepetten.
- Hát, úgy hallottam
hogy Harry elég dühösen ment haza ma este.
- Még nem találkoztam
vele, de úton vagyok hazafelé. Mi történt?
- Louis megpróbált
beszélni vele, tudod, hogy kibéküljenek. És Harry megütötte. – magyarázta
fojtott hangon.
- Micsoda? Te láttad
ezt? Mikor történt? – kérdezem, hirtelen megállok a járdán és csak próbálom
felfogni amit mondott.
- Nem láttam, Louis
mondta. Elég durva lehetett, még mindig vérzik az orra… Néhány órája történt.
- Ez elég furcsa… -
gondolkozok el hangosan. – Chris éppen az előbb mondta el, hogy Harry
megfenyegette őt. Nem tudtam, higgyek-e neki…
- Úristen, Jasmine! Hogy
lehet, hogy Harry ennyire megváltozott hirtelen? Soha nem volt erőszakos. –
mondja Eleanor. Hallom a félelmet a hangjában.
- Beszélek vele.
Nemsokára hazaérek…
- Nem szeretném, ha
bajod esne… - kezdi, de belé fojtom a szót.
- Ne aggódj! Soha nem
bántana engem.
- Tudom, én sem ilyennek
ismertem meg. De azért légy óvatos! És hívj, ha bármi van.
- Rendben. Szia. –
köszönök el, majd lerakom a telefont, és már sietősebb léptekkel folytatom az
utam hazafelé…
Amikor hazaérek, látszólag üres a
lakás. Felkapcsolom a villanyt, Harryt nem látom sehol. Nincs a konyhában, se a
nappaliban, a fürdőben szintén sötét van. Bemegyek a hálószobába, és a villanyt
felkapcsolva látom, hogy Harry az oldalára fordulva alszik. Gyorsan lekapcsolom
a fényt, hogy ne ébresszem fel őt, majd a fürdő felé indulok. Egy gyors zuhany
után már sötétben osonok be a hálószobába, és lassan befekszem Harry mellé az
ágyba. Ő ösztönösen felém fordul álmában. Közelebb húzódok hozzá, és óvatosan
adok egy puszit az arcára.
- Jasmine? – nyitja ki
résnyire a szemét.
- Itt vagyok. –
suttogom. Harry szorosan átölel, és magához húz. Hogyan bánthatna másokat ez az
ember, aki ennyire békésen alszik? Álmában olyan, akár egy angyal… A légynek
sem tudna ártani. Ő, aki mindig olyan gyengéden bánt velem, hogy lenne képes
másokat fenyegetni vagy verekedni? Elismerem, hogy hirtelen haragú ember, de
akkor sem volt erőszakos soha. Minden, amit ma megtudtam, vagy legalábbis amit
róla állítottak, nem tűnik másnak, csak egy rossz viccnek…
Másnap reggel egyedül ébredek.
Szombat van. Mára beszéltük meg Harryvel, hogy együtt töltjük a napot, mégis
elment otthonról már reggel. Nem volt szívem felébreszteni őt tegnap, olyan
aranyosan aludt. De így viszont még nem tudtam megbeszélni vele a tegnap
történteket… A kételyeim Harry jelenléte nélkül visszatértek, és már teljesen
bizonytalan vagyok. Nem akarom elhinni, amiket tegnap hallottam, de mi van, ha
mégsem hazugságok? Az sem számít – győzködöm saját magam. Szeretem Harryt.
Szeretni fogom akkor is, ha megfenyegette Christ, és akkor is, ha bántotta a
volt legjobb barátját… Kell, hogy legyen rá magyarázat. Nem támadna rá ok
nélkül két emberre is egy nap.
Miközben felöltözök, hallom ahogy
nyílik a bejárati ajtó. Gyorsan belebújok a fekete pulcsimba, és kimegyek a
gardróbból a hálószobán keresztül. Harry a konyhában van, és éppen lerakja a
két Starbucks-os poharat és zacskót az asztalra, amikor belépek az ajtón és
mosolyogva odamegyek hozzá.
- Jó reggelt! – köszönt,
mire én válaszul csak átölelem, ő pedig megcsókol.
- A kedvenceidet hoztam
reggelire – közli vidáman. – Karamellás forrócsoki és mandulás croissant a
Starbucks-ból.
- Köszönöm – vigyorgok
jókedvűen. – Imádlak! – adok egy puszit az arcára, majd lehuppanok az egyik
székre, és együtt reggelizünk Harryvel.
Nem hozom szóba a
tegnapi dolgokat. Úgy érzem, még várhat. Bár fontos dolog, nem érdekel annyira,
hogy elrontsam vele ezt a tökéletes reggelt. Harry ugyanúgy viselkedik, ahogyan
szokott, kedves, figyelmes és vicces. Mintha semmi sem történt volna tegnap. Valami
azt súgja, lehet hogy így is volt.
- Van egy meglepetésem
estére. – mondja, miután befejeztük a reggelit.
- De jó! És mi az? –
kérdezem kíváncsian, mintha mit sem sejtenék a terveiről. Eddig is sikerült
titokban tartanom előtte, hogy tudok a dologról, és bár utálok titkolózni, úgy
éreztem jobb lesz, ha nem rontom el a meglepetést.
- A meglepetésnek az a
lényege, hogy nem árulom el. – mosolyog titokzatosan. – Tökéletes este lesz.
Mindent elintéztem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése