Második rész - Kilencedik fejezet

Follow my blog with Bloglovin

 

-  Annyira szép! – suttogom halkan, miközben Harry átölel. Szorosan bújok hozzá, egy kissé kómásan a felkelő nap erős sugarait visszatükröző tengert bámulva. Pár másodperc múlva nevetés töri meg a Santa Monica-i tengerpart csendes reggeli hangulatát. Elmosolyodok az ismerős hangok hallatára, de a gyomrom valamiért összeszorul. Tudom, hogy valamiért szomorúnak kellene lennem most, de egyszerűen nem jut eszembe, hogy miért. Hátranézek. Louis és Eleanor közeledik felénk, egy-egy Starbucks kávéval a kezükben. Boldognak látszanak. Louis le sem tudja venni Eleanorról a szemét, látom a pillantásán, hogy mennyire szereti. Nem sokkal később Niall ér ide hozzánk, egyik kezével a telefonját nyomkodja, és még egy kicsit morcos, amiért akaratán kívül kirángatták az ágyból ilyen korai időpontban. A telefonjára nézek. Hirtelen erős késztetést érzek arra, hogy kiüssem a kezéből a kis készüléket, de nem teszem meg. Kezdek megijedni. Mik ezek a furcsa érzések, amik bennem kavarognak? És miért érzem úgy, minthogyha már jártunk volna itt?

Háttérbe szorítva a borús gondolataimat, végül csak arra koncentrálok, hogy kiélvezzem az időt, amit a barátaimmal tölthetek. Egész nap a tengerparton szórakozunk, napozunk, úszunk. Louis délután Eleanort tanítja meg szörfözni, úgy, hogy ketten állnak egy deszkán, próbálva egyensúlyozni. Bár alig sikerül néhány másodpercig megtartaniuk magukat a szörfdeszkán, nagyon sokat nevetnek és láthatólag jól érzik magukat. Közben én és Harry a parton fekszünk, egymás mellett. Közelebb húzódok hozzá, és a mellkasára helyezve a fejemet, hagyom, hogy átöleljen. A hajamat kezdi simogatni, mire én lehunyom a szemem…

Bár még mindig Harry ölelését érzem magam körül, a környezetem hirtelen megváltozik. Amikor kinyitom a szemem, a turnébusz kis alvóhelyeinek egyikében találom magam, és mikor felnézek, Harry nagy zöld szemeit látom magam előtt, fürkésző pillantással. Az első pillanatban boldognak érzem magam, olyan valóságosnak tűnt az álmom, de amint eszembe jut a valós helyzet, a szívem összefacsarodik.

-  Hé, minden rendben? – kérdezi Harry, miközben megsimítja a hajamat.

-  Igen. Csak egy álom – sóhajtok, majd visszahajtom a fejem a legtökéletesebb párnára az egész világon, Harry mellkasára. A közelségétől újra biztonságban érzem magam, de még mindig rossz érzésem van az álom miatt.

-  El akarod mesélni? – kérdezi.

-  Igazából már tudod. Mert megtörtént, kábé egy hónapja, a tengerparton. Az utolsó alkalom, hogy minden rendben volt Louis-val… - elakad a hangom. Harry megértően bólint.

-  Bárcsak ott lehetnénk megint, ugyanúgy.

-  Igen…

-  Jó reggelt álomszuszékok! – toppan be hirtelen Liam, látszólag teljesen frissen, velünk ellentétben. Sóhajtok egyet, Harry pedig egy unott grimasszal fejezi ki a nemtetszését. Hát igen, aki az egész éjszakát végigbeszélgeti, annak nehezebb reggel kikászálódni az ágyból.

-   Fél kilenc van, mindjárt New Orleans-be érünk! És süt a nap! – közli Liam, miközben elhúzza a picike ablak feletti függönyt a busz végében.

-  Ma napos időre számíthatunk az Egyesült Államok déli részén. Liam Payne időjárás jelentését hallhatták – jön egy nyűgös hang a felettünk lévő ágyról, majd Zayn lábai jelennek meg előttünk és utána maga Zayn is egy ugrással a földre érkezik. Elfojtok magamban egy nevetést. A szemben lévő ágyon Niall egy piros sapkában kómásan felpillant, majd a fal felé fordulva visszaesik a feje a párnára.

-  Valahogy így indult az a bizonyos nap… Már éppen kezdett volna újra a megszokott rendbe kerülni az életem, de miért is lehetett volna néhány nyugodt napom, vagy esetleg hetem? Naiv voltam, ha azt hittem, a sors nem szól közbe hamarosan egy újabb fordulattal…